Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tervezési költségek összességében nem lettek magasabbak attól, hogy a főváros helyett Debrecen a helyszín.
A debreceni velodrom tervezése összességében nagyjából 1 milliárd forintba kerül – derül ki az Átlátszó cikkéből. A lap az uniós közbeszerzési értesítő alapján azt írja, hogy a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. felhívására mindössze egy ajánlat érkezett, amelyet a Gall és Társai Építésziroda Kft. nyújtott be. Ez ugyanaz a cég, amely 2018-ban elnyerte az eredetileg Budapestre szánt velodrom tervezési feladatainak ellátását, nettó 959 millió forintért.
A pénzből eddig körülbelül 320 millió forintot fizettek ki a kft.-nek az Átlátszó szerint, ami arra, hogy a terveket Debrecenre adaptálja, további nettó 712 millió forintot kap. Az összegért nemcsak átalakítja a terveket a debreceni helyszínre, hanem egy új létesítményt, egy 10 ezer négyzetméteres BMX-pályát is megtervez.
Az eredeti tervek egy 16 000 négyzetméteres fedett pályakerékpáros sportlétesítményre vonatkoznak, ami 2500 néző befogadására lesz alkalmas. A helyszínváltozás és a tervek átalakítása ellenére a budapesti velodromra még 2017-ben biztosított összes forrás nagysága nem nőtt a helyszínváltással.
A közbeszerzési értesítőben ezt írják a velodromról:
Az új debreceni kerékpáros központot a hazai kerékpáros szövetség különbözői szakágai fogják közösen használni, kerékpáros események és rendezvények helyszíne lesz, hiánypótló új központja a hazai utánpótlás-nevelésnek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.