Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kell a hely a zarándokoknak és a kongresszus más vendégeinek.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt csak késve költözhet be több ezer Budapesten tanuló egyetemista a kollégiumába – írja a Mérce. Ennek oka, hogy szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg a szobákat.
A BME a honlapján arról számol be, hogy a NEK körülbelül 2000 résztvevőjét szállásolják majd el. Az ELTE 2200 vendég fogadásáról ír, ami miatt 700 hallgató nem költözhet be időben.
Az ELTE esetében az érintett szeptemberi időszak nem számít igazolatlan hiányzásnak, illetve elengedik a szeptemberi kollégiumi díjat is. A BME közleményéből nem derül ki, a késleltetett beköltözés hogyan érinti az órai hiányzásokat.
Szinte példa nélküli, ami most Ferenc pápával és az Orbán-rendszerrel történik
Diplomáciai csörte zajlik a katolikus egyházfő szeptemberi budapesti látogatása körül. Ferenc pápa Szlovákiában várhatóan több napot tölt majd.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.