Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni a szállók építésére és felújítására, visszatérítendő támogatást pedig a szükséges eszközök vásárlására.
A munkásszállók építését támogató program újabb fordulóját hirdette meg a kormány – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor. A program hatodik kiírásában több mint 10 milliárd forintra nyújthatnak be pályázatot a vállalkozások, az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok
A kiírás szerint vissza nem térítendő támogatást legalább 80 férőhelyes szállók építésére, illetve felújítására lehet igényelni. Lehet pályázni visszatérítendő támogatásra is, ennek összege a beruházáshoz szükséges eszközökre fordítható.
A programhoz szükséges pénzt az ITM a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap terhére fizeti. A pályázat lebonyolítója az OFA Nonprofit Kft., a részletes dokumentáció a honlapjukon érhető el.
A támogatási program első, 2017-es meghirdetése óta 23 önkormányzat és 24 magánvállalkozás beruházását támogatta meg összesen 15 milliárd forintnyi közpénzzel a kormány.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.