Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Budapesten a téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára az elmúlt hetekben elérte az 1 millió forintos szintet, onnan viszont már nem tud tovább növekedni.
A lassulás első jelei láthatóak a használt lakások piacán, ahol egyelőre nem okoztak felfordulást az új rezsiszabályok – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 200 ezer ingatlan kínálati adatai alapján bemutatja, hogy az új rezsiszabályok előzetes bejelentése előtti és utáni három hétben hogyan változott a kereslet és a kínálat. Az összefoglalóból az is kiderül, hogyan alakultak a panel-, téglaépítésű lakások és családi házak átlagos négyzetméterárai.
„Rövid távon egyelőre okoztak elmozdulást az új rezsiszabályok, amelyek szerint az átlag feletti fogyasztásra a korábbinál magasabb díjak vonatkoznak. Változásra több hónapos időtávon lehet számítani” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A szakember szerint várhatóan a novemberi, decemberi számlákból derül majd ki, hogy egy-egy lakásnál mennyire sikerült takarékoskodni vagy mennyire emelkedhetnek a fenntartási költségek. Az ehhez köthető lakáseladási és lakásvásárlási hullámra, amelynek keretében takarékosabb lakóingatlan után nézhetnek a tulajdonosok, csak 2023 elején lehet számítani. Hagyományosan a legtöbben az év végén, a karácsonyi időszakban döntenek az esetleges lakásváltásról, ami csak 2023-ban lesz érezhető a lakáspiacon.
Az ingatlan.com elemzése szerint az elmúlt három hét során a kereslet alig változott a használt lakások piacán, az eddig megszokott enyhe csökkenés érzékelhető. A kínálat viszont 10 százalékkal bővült ebben az időszakban. Jelenleg már több mint 114 ezer eladó lakás- és házhirdetésből válogathatnak a vevők.
A közepes állapotúként eladásra kínált, azaz többségében nagyobb fenntartási kiadásokkal rendelkező családi házak átlagos négyzeméterára augusztus első hetében 662 ezer forint volt, ami stagnálást jelent a három héttel korábbihoz képest.
A hasonló állapotú panel- és téglaépítésű lakások 747 ezer, illetve 890 ezer forint volt, ez szintén majdnem megegyezik a július közepén látott árakkal. A jó állapotú budapesti családi házakat 811 ezer, a paneleket 821 ezer forintos négyzetméterár jellemezte, a téglaépítésű társaikat pedig 1,03 millió forintért kínálták eladásra.
„Összességében a családi házaknál a négyzetméterár minimálisan csökkent, a paneleké és a tégalépítésűeké pedig alig változott. Ebből pedig az látszik, hogy a rezsiszabályokra higgadtan reagáltak a lakáseladók és lakásvásárlók” – emelte ki Balogh.
Balogh László azonban elmondta azt is, hogy a fővárosi kínálat bővülése a lassulás előjele. Emellett az is a visszafogottabb piac irányába mutat, hogy a téglaépítésű használt lakások átlagos négyzetméterára már július közepén elérte a lélektanilag kritikus szintnek mondható 1 millió forintos határt, innen pedig már kétséges a további drágulás. „A jelenlegi környezetben már nem tudtak tovább növekedni a használt téglalakások átlagárai Budapesten. A hiteldrágulás és az energiatakarékossági szempontok erősödése megálljt parancsolt a tempós drágulásnak” – emelte ki a szakember.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.