Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, ahhoz most be kell zárnunk – mondta a hotel vezetője.
A megnövekedett energiaárak és a várhatóan kevesebb vendégforgalom miatt öt hónapra bezár a nagyatádi Hotel Solar – írta meg a Sonline című Somogy megyei lap.
Nagyné Huszár Andrea, a hotel vezetője azt közölte:
a gáz ára a háromszorosára növekedett, ezért számításaik szerint a fűtési időszakban havonta 6 millió forintot kellene fizetniük. Ennyi pénzt azonban nem tudnak kigazdálkodni.
„Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, ahhoz most be kell zárnunk. November elsejével húzzuk le a rolót és egészen jövő áprilisig ki sem nyitunk. Csak a kávézó és az iroda üzemel tovább, azért is, hogy a jövő évi foglalásokat fel tudjuk venni” – mondta.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a 15 alkalmazottal már két hónappal ezelőtt közölték a hírt, ezért mindenkinek volt ideje másik állást találnia. De a hotel is segített elhelyezkedni: „Sikerült találnunk egy magyar tulajdonú osztrák hotelt, akik a síszezonra bővíteni szeretnék a csapatukat. Gyakorlatilag a dolgozóinkat átvennék, majd áprilisban mindenki visszajöhetne hozzánk” – mondta Nagyné Huszár Andrea.
A hotel vezetője azt is mondta, hogy 2007 óta üzemeltetik a Hotel Solart, de csak a koronavírus-járvány idején fordult elő, hogy ilyen hosszú időre bezártak.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.