Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kikötő egyelőre nem használható, ráadásul az Aligai Fürdőegyesület (AFE) a kikötő használatbavételi engedélyét is megtámadta.
Megsemmisítette a Pécsi Törvényszék a balatonaligai kikötőt vízjogi üzemeltetési engedélyét, és új eljárásra kötelezte a Fejér Vármegyei Kormányhivatal katasztrófavédelmi igazgatóságot – tudta meg a Népszava.
A bírósági ülésen elhangzottak szerint a Club Aliga turisztikai fejlesztései kapcsán született kiemelt kormányrendelet nem vonatkozik a kikötőépítésre, hiszen ez nem része a projektnek, vagyis a hatóság tévesen alkalmazta a szabályozást a beruházásra.
A lap úgy tudja, a kikötő egyelőre nem használható, ráadásul az Aligai Fürdőegyesület (AFE) a kikötő használatbavételi engedélyét is megtámadta. Ebben az ügyben várhatóan július elején születik döntés, miután a hétfői tárgyaláson az alperes fővárosi kormányhivatal, a beruházó Pro Mot és a balatonvilágosi önkormányzat jogi képviselője is halasztást kért.
Legutóbb május végén írtunk róla, hogy a balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aligát tulajdonló Pro Mot úgy avatta fel egy zártkörű ünnepségen a helyi kikötőt, hogy a bíróság akkor még nem döntött a használatbavételi engedélyről.
A Club Aliga és a helyi civilek hadakozása évek óta húzódik. Cikkeinket a témában itt, itt és itt tudja elolvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.