A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A kérdés számomra, hiszen nem vagyok a párt tagja, úgy válaszolható meg, ha végiggondolom, hogy milyen Magyarországon szeretnék élni.
Vágyálmaimban egy olyan ország képe rajzolódik ki, amit nem szabdalnak egymást gyilkoló táborokra a jórészt mesterségesen gerjesztett politikai ellentétek. Ahol nem számít hazaárulónak, vagy éppen megveszekedett nacionalistának az, akinek a másiktól eltérő a politikai állásfoglalása. Ahol nem pillanatnyi politikai érdekek szerint mérik, hogy miként viszonyuljunk történelmünkhöz, nemzeti értékeinkhez, kultúránkhoz, hagyományainkhoz.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a szükségszerű viták és vetélkedések mellett a legfontosabb kérdésekben az együttgondolkodás és együttműködés uralkodik.
Olyan országban, ahol mindenkinek egyértelmű az, hogy a legfontosabb nemzeti érdekeink fölötte állnak a napi politikának, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt vagy pártkoalíció kormányoz. Olyan országban szeretnék élni, ahol a társadalom képes ellenőrizni a pártok tevékenységét. Ahol a többpárti demokráciához szervesen hozzátartozik a kétkamarás parlament, mint a törvényhozás társadalmi ellenőrzésének eszköze. Ahol a pártok nemcsak a társadalom szűk rétegeit képviselik, hanem figyelembe veszik a döntő többség érdekeit is.
Olyan országban, amelyik tudja, hogy a felemelkedés egyetlen forrása az anyagi és szellemi javak termelése, és a termelést nem helyettesítheti semmiféle évtizedes politikai harc. Olyan országban, amelyik képes elhelyezni önmagát a világ és Európa létrejövő új struktúráiban, s amelyik éppen ezért nem válik a vesztesévé a világban végbemenő gazdasági és politikai folyamatoknak. Olyan országban, amelyik képes elfogadni azt, hogy minden valódi vagy mesterséges ellentét dacára csak egyetlen Magyarország létezik, számunkra is és a nagyvilág számára is.
Olyan Fideszt szeretnék, amelyik képes ezt az egyetlen Magyarországot képviselni, ellenzékben is és hatalmi pozícióban is. Amelyik felismeri, hogy a mögötte álló hatalmi elit és a választóbázis pillanatnyi érdekein túl az ország jelenéért és jövőjéért egyaránt felelős. Amelyik tudja, hogy a nemzet szerves részét képezik azok is, akik nem az ő választói. Amelyik képes úgy építeni a nemzet házát, hogy tudja, ha jók a tervek, a kőművesek politikai meggyőződésénél fontosabb az, hogy szakmájuknak mesterei vagy kontárai.
Demokrácia csak demokratikus pártokkal gyakorolható. Szívből kívánok a Fidesznek olyan vezetést és olyan szervezeti felépítést, amelyik szolgálja és nem nyomja el a demokratikus törekvéseket. Amelyik a társadalom többsége számára követhető, vagy legalább is elfogadható célokat és utakat kínál. Amelyik tudja, hogy ennek elengedhetetlen feltétele, hogy ne lehessen eszméit összemosni vállalhatatlan, kirekesztő eszmékkel és nézetekkel.
Magyarországnak az évtizedes hatalmi harcok után, amik ráadásul egyik politikai tábor közvetlen győzelmével sem kecsegtetnek, olyan politikai erőkre van szüksége, amelyek egyesítenek és nem megosztanak. Kívánom, hogy a Fidesz ott legyen ezen erők élvonalában.
Malgot István
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.