6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Reggel kilenc órakor ismét tárgyalóasztalhoz ültek a demonstráló gazdák és az agrártárca képviselői. A keddi találkozó után mindkét fél optimistán nyilatkozott.
"Van még egy-két témakör, amelyben kompromisszumot kell kötni, de szerdán akár a megállapodást is aláírhatjuk" - hangsúlyozta Német Imre földművelésügyi miniszter. A termelőket képviselő Jakab István a megegyezés feltételei között említette, hogy a nemzeti támogatások kifizetésének elszámolása mindig az adott évben megtörténjen.
"Nyomatékkal szeretném leszögezni, hogy aki valami kis vidéki ismerettel rendelkezik, az pontosan tudja, hogy nincs olyan politikai erő, amely egyetlen gazdát képes lenne télvíz idején, traktorjával együtt Budapestre elhozni valamiféle politikai ügy mentén, ha nem a sorsa kényszeríti erre – reagált Turi-Kovács Béla, fideszes politikus Lendvai Ildikó azon kijelentéseire, miszerint a gazdatüntetések mögött a Fidesz, az egyházak és még ki tudja, hogy ki állnak.
Bebizonyosodott, hogy sem 2004-ben, sem 2005-ben az a támogatás, amely nemzeti támogatásként jár a gazdáknak, nem volt benne a költségvetésben. Németh Imre hazudott, amikor egymás után a parlamentben azt állította, hogy benne van a költségvetésben - idézi Turi-Kovács Bélát a Magyar Rádió.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.