Tetszett a cikk?

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója nem készül politikai szerepre, de gondolt már arra, hogy bizonyos feltételekkel, "egy szakértői kormányban, amelynek feladata a gazdaság rendbetétele" lenne, "válságmenedzserként" feladatot vállal. A bankár csütörtök este az RTL Klub Házon kívül című műsorában beszélt - a többi között - politikai befolyásáról és terveiről.

Politikai körökben néhány hónapja terjednek pletykák arról, hogy Csányi Sándor egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát az egyik nagy párttal illetve annak vezetőjével, sőt egyesek azt is tudni vélik, hogy a bankelnöknek komoly politikai ambíciói vannak - írja az Index.

Az RTL Klub csütörtök esti Házon kívül című műsorában a bankelnök - pályafutása során talán először - politikai nézeteit, szimpátiáit firtató kérdésekre is válaszolt. Csányi szerint egyaránt jó kapcsolata volt az Orbán- és a Medgyessy-kormánnyal, és a mai, Gyurcsány-féle csapattal sem rossz a viszonya, bár a bankadó éveleji ötlete miatt voltak összezördülések.

Az OTP-ben is párthovatatozás szerinti válogatás nélkül ad munkát azoknak a volt kormánytisztviselőknek, akik tehetségesek és jó szakemberek, de kormányváltáskor mondjuk épp állás nélkül maradnak - teszi hozzá az RTL interjújára hivatkozva a portál.

Egy másik kérdés a bankelnök legendás politikai befolyása felől érdeklődött, hogy vajon tényleg igaz-e, hogy kormányváltások környékén sorban állnak az ajtaja előtt. Csányi erre azt mondta, hogy mivel nagyon sok emberrel van üzleti vagy más jellegű kapcsolata, és mivel már több mint egy évtizede van a magyar gazdaság élvonalában, és rálát a politikára is, természetes, hogy sokan megkérdezik a véleményét, amikor "váltás vagy választás van".

Politikai meggyőződéséről annyit mondott, hogy bár szegény család sarjaként baloldalinak szocializálódott, nem mondaná magát baloldalinak, és bár rokonszenvesebb neki a jobboldal gazdaságpolitikája, jobboldalinak sem érzi magát, hanem középen áll.

Végül arról is megkérdezték az OTP elnökét, hogy részt venne-e a politikában, illetve igazak-e a miniszterelnöki ambícióiról szóló pletykák. Csányi azt mondta, hogy már megfordult a fejében többször is, hogy beszállna a politikába, de a mai magyar közélet egyáltalán nem vonzza, sőt.

Egyszer az egyik volt miniszterelnök - hogy melyik, azt a bankelnök nem árulta el -, kérdésére azt felelte, hogy ha négy évre fölállhatna egy szakértői kormány, amelyet nem érdekel a népszerűség, és csak az a feladat, hogy gazdaságilag rendbe tegye, versenyképessé tegye az országot, abban szívesen dolgozna. Ez nem is miniszterelnöki, hanem inkább válságmenedzseri feladat lenne.

A bankelnök még arról is beszélt, hogy az országnak sürgős gazdasági reformokra van szüksége, és úgy látja, hogy a jobboldalban erősebb az elszántság a változtatásra, az adók csökkentésére, a nagy elosztórendszerek megreformálására.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gazdaság

Csányi megveszi a Multireklámot is

Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója - egy cégén keresztül - elõzetes megállapodást kötött a közterületi reklámpiacot vezetõ Multireklám Rt. többségének megvásárlásáról. Az ár többmilliárdos lehet.

hvg.hu Gazdaság

Csányi bekebelezi a Picket

Két magánszemély vette meg a Pick Szeged Rt. Arago-tulajdonban lévő 64 százalékát, ám mindenki arra számít: hamarosan továbbadják majd a részüket.

A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

Amikor a szakítás kihozza belőlünk a démonit

Amikor a szakítás kihozza belőlünk a démonit

Nem igaz, hogy hat számot nem bírt eltalálni!

Nem igaz, hogy hat számot nem bírt eltalálni!