Hozzátette: a fuvarozókkal folytatott pénteki tárgyaláson azt javasolta, hogy a korábban egyeztetett 30 pontos megállapodás-tervezet 10 pontját, amelyeket a kormány nem lát megvalósíthatónak, vagy értelmetlen kérésnek tart, egyelőre vegyék le a napirendről.
Az államtitkár ezek között megemlítette az üzemanyagok jövedékiadó-tartalmának csökkentését, a fuvarozási tevékenység általános forgalmi adójának 25-ről 15 százalékra mérséklését, az egynapos autópályamatrica kiterjesztését a kamionokra, és a hétvégi kamiontilalom feloldását.
E témák között megemlítette még a fuvarozók számára létrehozandó szakképzési alap létrehozását, amelynek forrása a vállalkozások szakképzési hozzájárulása lenne. Álláspontja szerint ez nem a kormány, hanem az Országos Érdekegyeztetési Tanács kompetenciájába tartozik.
Ehhez hasonlóan az utak fenntartására, felújítására fordítható útalap kérdése sem a kormány hatásköre, hanem az országgyűlésé.
Szanyi Tibor közölte: a fuvarozási vállalkozások önköltségi ár alatti fuvardíj-vállalása esetére kért szankciókat is elvetette, mert ezt a kérdést szerinte rá kell bízni a piacra.
Szanyi Tibor közölte: a fuvarozói kérések között szerepelt, hogy készüljön tanulmány, elemzés, a magyar közúti szolgáltatást végző vállalkozások versenyhelyzetéről, üzleti lehetőségeiről. A kormány véleménye az, hogy ennek elkészítése érdekvédelmi, és nem kormányzati feladat.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 30 pontból van olyan, ami megállapodás nélkül is már menet közben teljesült. Ilyen például a Magyarországon szabálytalanul fuvarfeladatot vállaló külföldi közúti fuvarozók szankcionálása, ami lehet akár a kamion visszatartása is.
Szanyi: jövő héten megállapodhatnak a fuvarozókkal
A kormány a racionalitás határain belül megállapodásra törekszik a közúti fuvarozói érdekképviseletekkel, és a jövő hét közepén sorra kerülő szakértői egyeztetés után aláírható lehet a megállapodás - mondta Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára.

Döntött a bíróság, kamatostul visszakapja a 10 milliárdot az Államkincstártól a főváros
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Hadházyék a Ferenciek teréről az Ügyészség elé vonulnak spontán demonstrációt tartani – ÉLŐ
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
A Hatvannégy Vármegye azt állítja, hogy kiderítette és lefoglalta a Pride útvonalát
1400 milliárd forint értékben bocsátott ki dollárkötvényt Magyarország, a dupláját fogjuk visszafizetni
Megszavazta a parlament Nagy Márton fantáziaköltségvetését
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Lángokban áll két olajszállító hajó a Hormuzi-szorosnál
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Izrael már ki is végezte az iráni fegyveres erők néhány napja kinevezett parancsnokát
A kedd reggeli iráni rakétatámadásnak öt könnyebb sérültje van Izraelben.