© Túry Gergely

Színt váltott a Fidesz – A jövő pártja, amennyiben kampány színévé ismét a narancsszínt tette meg, ahogyan ez utcai óriás-posztereiről most már egyértelműen kiderül. Úgy látszik, a pártszínek visszafordíthatók: a rendszerváltozás – romantikus és rokonszenves -- pillanatában is ezzel kezdte, aztán ez a szín mindinkább nemzetibb árnyalatot öltött, 2002-re kokárdás választási sorvezetőt, hogy a jövő évi tétmeccsen az alapszín ismét narancsszínű legyen.

Ha üzenetnek tekintjük a múltat, a hagyomány visszatérése sok jót ígérhetne. Igaz az akkor megcsillantott erények -- a liberális demokrácia föltétlen tisztelete, frissesség, racionalitás (az akkori jobboldali kicsinyesség ellenében), vagy a képviselőházi padsorokra helyezett narancsok kedves fintora – jóval több mandátumot is megérdemelt volna, mint amekkorát végül 1990-ben a választási eredmény számukra hozott. De akkor, az új magyar demokrácia hívei közül sokan azt érezhették: a jövő nagy politikus generációja a kapukon belülre került -- vagyis a politikai csíny volt a fontos, üdén, a szemre is nyugtatóan ható narancsszínben.

Most ismét itt a narancs évadja, de senki sem gondolja komolyan, hogy az akkori Fidesz-vonás tünedezne elő mögüle. A változás minden jel szerint Orbán Viktor politikai ösztönéből következik; abból, amellyel a Fidesz eddigi története során általában sikeresen definiálta újra – saját érdekéből – a közéletet, foglalta el, osztotta föl az ideológiai mezőket, gyűrte maga alá a konzervatív oldalt. A narancs vonzerejét is talán abban látja, hogy mindazok, akiknek már herótjuk van ( héber-jiddis: elegük van) a szocialista-szabaddemokrata kormányzástól, reménykednek, narancsszín alatt érik a változás. Ezt sugallják győzelemre emelt ujjaikkal a párt alelnökei, és Kósa Lajos személyében a valóban sikeres várospolitikus.

Orbán Viktor legutóbbi, Vasárnapi Újságbeli interjújában új gazdaságról, új államról, új politikáról beszélt. Teljes foglalkoztatottság, drasztikus adócsökkentés, a szakmai szervezetek javaslatainak integrálása az országos programba, a bürokratikus kötöttségek felszámolása, az állampolgárt segítő államszervezet kialakítása, a parlamenti és önkormányzati képviselők számának felezése.

Mindez jól hangzik, ám van egy kis szépséghibája: ha tényleg győz a Fidesz, mindezt az 1998-2002 között már leszerepelt politikusoknak kellene menedzselniük. (Nem mintha a jelenlegi garnitúra olyan bizalomébresztő lenne). Ráadásul a költségvetés egyáltalán nincs olyan állapotban, hogy itt nagyarányú népjóléti intézkedéseket lehetne hozni. A drasztikus adócsökkentés programja pedig – akkor, amikor nagyszabású ám költséges reformok halaszthatatlan bevezetése van napirenden (egészségügy, közigazgatás, stb), és amikor az államtól mindenféle extra támogatási programokat várnak – inkább felelőtlenségről tanúskodik. (Az adócsökkentés konjunktúrális hatása csak hosszabb távon jelentkezik, de mint azt a nagy brit közgazdász, Keynes találóan megjegyezte, int the long term we are all dead – hosszabb távon valamennyien hullák leszünk)

Egyelőre tehát érjük be a narancs újra szép színével.