Múlt héten jelent meg a HVG-ben a magyarországi városok tavalyi toplistája. Lapunkban a bűnügyi fertőzöttségről, a vagyon elleni bűncselekményekről, a legtöbb és legkevesebb tettest kibocsátó városkról olvashattak. Most megtudhatják, hol lopnak és a rabolnak a legtöbbet és leggyakrabban.

© sxc.hu
Tízszer olyan veszélyes a négy és fél ezer lakosú Baktalórántházán élni, mint a nem sokkal kisebb Pannonhalmán - ez derül ki a hazai városok 2004. évi bűnözési adataiból, amely szerint az országos átlagnál jóval szegényebb nyírségi településen 453, míg a jómódú dunántúli városban mindössze 43 bűncselekmény jutott tavaly a rendőrség tudomására. A megyei jogú városok között Szekszárd bűnügyi fertőzöttsége volt a legerősebb: Tolna 35 ezer lakosú fővárosában 2004-ben ezer főre számítva háromszor annyi törvénysértést regisztráltak, mint a 48 ezer lakosú Hódmezővásárhelyen (2661-et, illetve 1326-ot). A magyarországi városok bűnözési térképén a legnagyobb különbség meglepő módon az 1700 lelkes Visegrád és a három és fél ezer lakosú Herend között mutatkozik: az egykori királyi központban 410, a bakonyi "porcelánvárosban" viszont csupán 32 bűncselekmény vált tavaly ismertté (lásd táblázatunkat a 126. oldalon).

"Egy amerikai szülő bármikor megnézheti, hány és milyen bűncselekményt követtek el az elmúlt években azon az útszakaszon, amit a gyermeke naponta megtesz az iskolába menet és jövet" - állapította meg egy, a Belügyi Szemlében közölt tanulmányában még évekkel ezelőtt Erdősi Sándor, a magyar Belügyminisztérium (BM) statisztikusa. A 2002 májusában hatalomra került balközép koalíció egyik hangzatos ígérete éppen az átfogó bűnmegelőzési stratégia kidolgozása volt. A feladat koordinálására a BM-ben előbb egy helyettes államtitkárt, majd egy főcsoportfőnököt is kineveztek, 2004-ben pedig - az összes miniszter részvételével - megalakult egy 25 fős Országos Bűnmegelőzési Bizottság is. A bűnmegelőzési iparág vezérkarának felállítása ellenére azóta sem hozták azonban nyilvánosságra az egyes települések bűnügyi alapadatait, noha erre voltaképpen már két éve saját - 1002/2003. számú - határozata kötelezi a szocialista-szabaddemokrata kormányzatot. A helyi bűnözési mutatók körüli mai zűrzavart jól érzékelteti, hogy a 2004-es bűnügyi toplista élén álló Visegrád HVG-nek nyilatkozó polgármestere, Hadházy Sándor (Fidesz) szerint tavaly csupán harmadannyi (135) bűntény történt a Magyar Királyság hajdanvolt "fővárosában", mint amennyit az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika, az úgynevezett ERÜBS valójában nyilvántart (410).

Az egykori európai kommunista államok között hosszú időn át Magyarország volt az egyetlen, amely évről évre publikálta bűnözési adatainak jelentős részét. A BM és a Legfőbb Ügyészség által az 1960-as évektől megjelentetett, (egyébként kiválóan áttekinthető) kiadvány azonban mind a mai napig csak az összevont országos és a megyei adatokat közli. Az egyetlen kivétel Budapest, ahol a 23 kerület részletes bűnügyi mutatóit is nyilvánosságra hozzák. Ennek megfelelően a főváros 25 ezer lakosú I. kerületének bűnügyi fertőzöttségéről részletes információk állnak az adófizetők rendelkezésére, ugyanakkor például a 205 ezer lakosú Debrecen vagy a 178 ezres Miskolc bűnügyi mutatóit gondosan kihagyja az összes országos kiadványból a BM, a Legfőbb Ügyészség és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A helyi bűnözési adatok visszatartása azért meglepő, mert ezek az információk - amelyek egy része a közelmúltban a HVG birtokába jutott - évek óta rendelkezésre állnak, egyebek között (mint most kiderült) a KSH települési statisztikai adatbázisrendszerében, az úgynevezett T STAR-ban.

A 274 hazai várost rangsoroló - most először nyilvánosságra kerülő - bűnügyi toplista élén érdekes módon nem az évtizedekkel ezelőtt bűnös városnak kikiáltott Budapest áll, hanem néhány üdülőtelepülés (Siófok, Balatonföldvár, Zalakaros) és turisztikai célpont (Visegrád, Tokaj, Szentendre). A kiugróan magas bűnügyi mutatókat e helységekben (akárcsak a határátkelőhely Záhony esetében) az magyarázhatja, hogy az állandó népességhez viszonyítják (s nem a városban élő, nyaraló, illetve az azon átutazó összes személyhez) a bűncselekmények számát. A kriminalisztikai értelemben legfertőzöttebb tíz hazai település között ugyanakkor két olyan is található - az 5. és a 6. helyen álló Baktalórántháza és Hajdúhadház -, ahol a bűncselekmények magas száma aligha hozható összefüggésbe az említett külső tényezőkkel. E két leszakadó "mezőváros" (a másik nyolc éllovassal ellentétben) a bűnözés úgyszólván minden jelentős szektorában az élbolyba tartozik, az onnan származó bűnelkövetők számarányát tekintve Baktalórántháza egyenesen az első, Hajdúhadház pedig a harmadik a rangsorban. A negatív kriminalisztikai mutatóknak e halmozódása alapján legalábbis megkockáztatható, hogy 2004-ben a deviáns jelenségek által erősen sújtott, egymástól alig 50 kilométerre fekvő két kisvárosban volt a leggyatrább a közbiztonság. Miközben a keleti depressziós térség egyik központjának számító Baktalórántházán átlagosan minden 33., addig a konszolidált dunántúli Bólyon például csak minden 333. helybéli ellen indult büntetőeljárás. A bűnelkövetőket legnagyobb arányban kibocsátó 19 magyarországi város között egyébként egyetlen gazdag dunántúli település sem akad, az élmezőnyt 15 kelet- és négy közép-magyarországi helység alkotja.

A bűnügyi statisztikáknak létezik persze egy merőben másfajta olvasatuk is. "A bűncselekmények számának látszólagos növekedése többnyire annak a jele, hogy hatékonyabban működik a bűnüldözés, vagy javul a feljelentések aránya" - fogalmazott a Bűnözés Amerikában című, 1970-ben megjelent monográfiájában Ramsey Clark, az Egyesült Államok 1967-1969 közötti igazságügy-minisztere. A kriminálstatisztikai adatok itthon is egyre gyakrabban hallható ilyetén interpretációjából akár az is következhet, hogy a kiugró bűnözési mutatók voltaképpen csupán a helyi hatóságok eredményes felderítő tevékenységéről árulkodnak. Ez a "pragmatista" megközelítés azonban nem mindig alkalmazható. "Az ittas járművezetők számának alakulása erősen összefügg a rendőrség aktivitásával, az emberölések vagy a szexuális bűncselekmények mértékét viszont már sokkal kevésbé lehet befolyásolni rendőri eszközökkel" - jelentette ki a HVG-nek az ELTE kriminológiaprofesszora, Lévai Miklós, aki szerint egyébként a bűnügyi térképészet, a crime mapping a leginkább felfutó ágazata ma a kriminológiának az Egyesült Államokban. Mindezek után úgy tűnik, a honi bűnmegelőzési kampányokat, programokat és szervezeteket is akkor kell majd elkezdeni igazán komolyan venni, amikor először közzéteszik egy-egy kisrégió, település, városnegyed, sőt akár egy meghatározott utca kriminalisztikai mutatóit.

BABUS ENDRE

Lopások: Badacsonytomajtól Tompáig (Oldaltörés)

Lopások száma és aránya 2004-ben
VárosEsetszám Ezer lakosraHelyezés
Badacsonytomaj112491
Siófok1 143482
Szentendre1 041443
Budaörs1 023414
Zalakaros63405
Balatonföldvár82396
Velence181397
Szigetszentmiklós979388
Baktalórántháza158369
Visegrád563310
Balatonlelle1593211
Fonyód1512912
Főváros45 9782713
Gárdony2102614
Harkány932615
Székesfehérvár2 5882516
Vác7752317
Szekszárd8092318
Balatonboglár1332219
Örkény1092220
Komárom4082121
Kalocsa3712022
Hajdúhadház2632023
Hévíz912024
Szeged3 1571925
Kecskemét2 0601926
Szarvas3441927
Balatonalmádi1631928
Dunakeszi5431829
Eger1 0091830
Dunaharaszti2991831
Győr2 2901832
Pécs2 7901833
Szolnok1 3031734
Veresegyház2071735
Nyíregyháza1 9671736
Mohács3171737
Esztergom4911738
Balatonfüred2171739
Miskolc2 9211640
Sátoraljaújhely2901641
Salgótarján7011642
Kaposvár1 0821643
Keszthely3451644
Kisbér921645
Hatvan3551646
Fót2571547
Jászberény4201548
Bicske1701549
Cigánd481550
Csongrád2801551
Szombathely1 1891552
Dunaújváros7651553
Nagybajom531554
Gyula4751555
Érd8671556
Dunaföldvár1361557
Veszprém8811458
Békéscsaba9401459
Nagykálló1521460
Mátészalka2611461
Solt991462
Makó3551463
Edelény1521464
Cegléd5221465
Letenye611466
Zalaegerszeg8381367
Füzesabony1101368
Tatabánya9521369
Balatonfűzfő551370
Kiskőrös1971371
Dombóvár2701372
Tiszaföldvár1571373
Debrecen2 6631374
Kunszentmiklós1181375
Tiszafüred1541376
Dunavarsány791377
Ercsi1091378
Mezőkövesd2231379
Lajosmizse1391280
Monor2671281
Gyomaendrőd1861282
Kunszentmárton1161283
Téglás781284
Nagykőrös3121285
Pápa4031286
Hajdúszoboszló2801287
Dabas1911288
Rakamaz611289
Szentes4271290
Mosonmagyaróvár3611291
Mezőkovácsháza811292
Siklós1191293
Hódmezővásárhely5601294
Tiszavasvári1561295
Záhony551296
Nyírbátor1531297
Göd1851298
Tata2751199
Gödöllő36111100
Budakeszi14811101
Vásárosnamény10611102
Lengyeltóti3811103
Nagykanizsa57311104
Tokaj5511105
Sárospatak15811106
Dunavecse4611107
Szigetvár12411108
Mórahalom6311109
Bátonyterenye15611110
Százhalombatta18911111
Berettyóújfalu17411112
Balassagyarmat19111113
Kiskunhalas31611114
Bátaszék7311115
Lenti9011116
Marcali13111117
Oroszlány20810118
Pétervására2710119
Bábolna4010120
Rétság3110121
Tapolca17810122
Pomáz15410123
Törökszentmiklós22910124
Ózd38510125
Polgárdi6710126
Ráckeve9210127
Heves11310128
Mezőtúr18910129
Kőszeg11710130
Csurgó5610131
Szabadszállás6510132
Vecsés18210133
Baja36510134
Kisvárda17310135
Nagymaros4310136
Várpalota20510137
Nyékládháza4810138
Gönc2110139
Gyöngyös3139140
Sásd339141
Szécsény609142
Szeghalom949143
Dorog1149144
Komló2489145
Sopron5089146
Barcs1089147
Kazincbarcika2819148
Tiszalök539149
Kistelek669150
Tab429151
Püspökladány1379152
Emőd479153
Soltvadkert669154
Gyömrő1229155
Sarkad949156
Kecel789157
Jászapáti839158
Tamási829159
Szerencs858160
Tolna1038161
Kiskunfélegyháza2668162
Aszód518163
Tiszakécske988164
Csenger428165
Sümeg558166
Kaba528167
Nagykáta1068168
Putnok618169
Kenderes438170
Albertirsa958171
Paks1658172
Kerekegyháza488173
Pécsvárad328174
Szentlőrinc568175
Sárvár1218176
Bonyhád1108177
Ajka2428178
Battonya518179
Vámospércs428180
Kiskunmajsa918181
Lábatlan408182
Nagyatád898183
Gyál1637184
Sellye237185
Újfehértó1017186
Bóly287187
Fehérgyarmat657188
Békés1567189
Újszász507190
Mezőberény847191
Fertőd257192
Jászárokszállás597193
Nyergesújfalu557194
Mór1067195
Túrkeve717196
Derecske677197
Celldömölk827198
Zalaszentgrót567199
Pásztó737200
Villány197201
Kunhegyes587202
Dévaványa607203
Sárbogárd927204
Pilisvörösvár887205
Izsák427206
Jászfényszaru407207
Hajdúdorog657208
Nyíradony547209
Körmend847210
Tiszaújváros1167211
Biharkeresztes287212
Orosháza2067213
Máriapócs146214
Enying466215
Karcag1436216
Abony1016217
Zirc476218
Encs456219
Szigethalom876220
Balmazújváros1146221
Berhida386222
Hajdúnánás1146223
Devecser326224
Komádi376225
Martfű446226
Hajdúsámson696227
Lőrinci376228
Tököl566229
Vésztő456230
Kisújszállás756231
Simontornya276232
Bélapátfalva206233
Füzesgyarmat386234
Tótkomlós386235
Hajdúböszörmény1866236
Tura466237
Jánossomorja346238
Csorna616239
Polgár486240
Felsőzsolca406241
Bácsalmás415242
Elek305243
Dombrád235244
Mezőhegyes335245
Csepreg195246
Nagyecsed355247
Abaújszántó175248
Adony195249
Demecser225250
Kapuvár515251
Nádudvar445252
Szob145253
Szentgotthárd435254
Ibrány325255
Tiszacsege225256
Létavértes324257
Jánoshalma424258
Zalalövő144259
Mezőcsát284260
Pécel564261
Pannonhalma164262
Sajószentpéter544263
Szikszó244264
Tét164265
Szendrő153266
Répcelak93267
Borsodnádasd123268
Herend123269
Nagyhalász183270
Mindszent223271
Balkány183272
Vasvár102273
Tompa51274
Forrás: T-Star-2004, KSH

Erőszakos bűncselekmények: Jászapátitól Tótkomlósig (Oldaltörés)
Személy elleni erőszak 2004-ben*
VárosokEsetszámEzer lakosra Helyezés
Jászapáti79 8 1
Vámospércs39 7 2
Szigetvár69 6 3
Hajdúhadház79 6 4
Baktalórántháza26 6 5
Komádi32 5 6
Gönc10 5 7
Esztergom122 4 8
Lenti35 4 9
Berettyóújfalu65 4 10
Tiszalök24 4 11
Eger213 4 12
Tiszaföldvár45 4 13
Putnok27 4 14
Derecske33 4 15
Nyékládháza17 3 16
Mezőkovácsháza23 3 17
Rakamaz17 3 18
Sarkad36 3 19
Nagyecsed22 3 20
Nyírbátor43 3 21
Edelény36 3 22
Szikszó19 3 23
Jászárokszállás26 3 24
Zalakaros5 3 25
Karcag70 3 26
Polgárdi21 3 27
Debrecen616 3 28
Örkény15 3 29
Monor62 3 30
Várpalota61 3 31
Hajdúszoboszló67 3 32
Balassagyarmat50 3 33
Encs20 3 34
Fehérgyarmat25 3 35
Létavértes20 3 36
Nagybajom10 3 37
Harkány10 3 38
Mosonmagyaróvár84 3 39
Sárospatak39 3 40
Tiszacsege13 3 41
Balatonlelle13 3 42
Vásárosnamény24 3 43
Füzesabony21 3 44
Szabadszállás17 3 45
Elek14 3 46
Túrkeve25 3 47
Vác83 2 48
Bátaszék17 2 49
Nagymaros11 2 50
Siklós25 2 51
Kapuvár26 2 52
Hajdúböszörmény78 2 53
Csongrád45 2 54
Pilisvörösvár31 2 55
Vésztő18 2 56
Tatabánya171 2 57
Biharkeresztes10 2 58
Gyöngyös78 2 59
Dombrád10 2 60
Ózd89 2 61
Fonyód12 2 62
Pécs364 2 63
Hajdúdorog22 2 64
Szendrő10 2 65
Répcelak6 2 66
Nádudvar21 2 67
Lábatlan12 2 68
Gyál49 2 69
Polgár19 2 70
Kisbér13 2 71
Tiszavasvári30 2 72
Tapolca39 2 73
Kunszentmárton21 2 74
Emőd12 2 75
Újfehértó30 2 76
Jánossomorja13 2 77
Téglás14 2 78
Tét9 2 79
Komló59 2 80
Füzesgyarmat14 2 81
Mohács41 2 82
Mezőtúr41 2 83
Velence10 2 84
Nyíradony17 2 85
Ercsi18 2 86
Bátonyterenye30 2 87
Mezőhegyes13 2 88
Kazincbarcika67 2 89
Mór31 2 90
Szekszárd73 2 91
Komárom41 2 92
Mátészalka38 2 93
Sárbogárd28 2 94
Lengyeltóti7 2 95
Gyula67 2 96
Balmazújváros37 2 97
Szécsény13 2 98
Ibrány14 2 99
Solt14 2 100
Győr254 2 101
Csenger10 2 102
Vasvár9 2 103
Dunaújváros101 2 104
Kőszeg23 2 105
Tököl18 2 106
Tata46 2 107
Sátoraljaújhely34 2 108
Balatonfűzfő8 2 109
Tiszaújváros33 2 110
Siófok45 2 111
Oroszlány38 2 112
Pomáz29 2 113
Gyömrő27 2 114
Szolnok145 2 115
Kunhegyes16 2 116
Dombóvár39 2 117
Salgótarján82 2 118
Kiskunfélegyháza59 2 119
Körmend23 2 120
Gyomaendrőd28 2 121
Pásztó19 2 122
Nagyhalász11 2 123
Kaposvár125 2 124
Szentlőrinc13 2 125
Lőrinci11 2 126
Székesfehérvár182 2 127
Nagykálló19 2 128
Szeghalom18 2 129
Dorog22 2 130
Heves20 2 131
Tiszafüred21 2 132
Vecsés33 2 133
Hajdúsámson20 2 134
Miskolc305 2 135
Kistelek13 2 136
Sásd6 2 137
Lajosmizse19 2 138
Szarvas31 2 139
Nagykáta22 2 140
Kisvárda30 2 141
Dunavecse7 2 142
Kunszentmiklós15 2 143
Battonya11 2 144
Bonyhád23 2 145
Pápa54 2 146
Tokaj8 2 147
Szentes58 2 148
Bicske18 2 149
Sajószentpéter21 2 150
Gárdony13 2 151
Ajka50 2 152
Mezőkövesd28 2 153
Cigánd5 2 154
Csurgó9 2 155
Nyíregyháza182 2 156
Kaba10 2 157
Sárvár24 2 158
Főváros2 652 2 159
Pannonhalma6 2 160
Jászberény43 2 161
Bábolna6 2 162
Hajdúnánás28 2 163
Pétervására4 2 164
Tiszakécske18 2 165
Zalaszentgrót12 2 166
Nagykanizsa78 2 167
Abony24 2 168
Keszthely33 2 169
Budaörs38 2 170
Törökszentmiklós34 1 171
Berhida9 1 172
Balatonboglár9 1 173
Makó38 1 174
Szigetszentmiklós38 1 175
Zalaegerszeg92 1 176
Pécsvárad6 1 177
Záhony7 1 178
Cegléd56 1 179
Hatvan33 1 180
Fertőd5 1 181
Szentendre34 1 182
Balatonföldvár3 1 183
Békéscsaba93 1 184
Ráckeve13 1 185
Nagykőrös36 1 186
Érd83 1 187
Szerencs14 1 188
Tolna17 1 189
Szombathely112 1 190
Csepreg5 1 191
Balatonfüred18 1 192
Dabas22 1 193
Kisújszállás17 1 194
Százhalombatta23 1 195
Balkány9 1 196
Badacsonytomaj3 1 197
Simontornya6 1 198
Sopron74 1 199
Kerekegyháza8 1 200
Kenderes7 1 201
Dunaharaszti22 1 202
Békés28 1 203
Soltvadkert10 1 204
Dunaföldvár12 1 205
Marcali16 1 206
Szeged206 1 207
Felsőzsolca9 1 208
Püspökladány20 1 209
Veresegyház15 1 210
Kecskemét132 1 211
Mezőcsát8 1 212
Jászfényszaru7 1 213
Veszprém71 1 214
Kiskunhalas34 1 215
Baja43 1 216
Jánoshalma11 1 217
Izsák7 1 218
Letenye5 1 219
Kalocsa20 1 220
Demecser5 1 221
Hévíz5 1 222
Nagyatád13 1 223
Villány3 1 224
Bácsalmás8 1 225
Hódmezővásárhely51 1 226
Dunakeszi31 1 227
Újszász7 1 228
Kiskőrös15 1 229
Göd16 1 230
Rétság3 1 231
Orosháza31 1 232
Dunavarsány6 1 233
Sellye3 1 234
Devecser5 1 235
Szigethalom13 1 236
Albertirsa11 1 237
Kiskunmajsa11 1 238
Abaújszántó3 1 239
Bélapátfalva3 1 240
Szentgotthárd8 1 241
Paks18 1 242
Budakeszi11 1 243
Tab4 1 244
Pécel11 1 245
Balatonalmádi7 1 246
Gödöllő25 1 247
Bóly3 1 248
Celldömölk9 1 249
Mezőberény9 1 250
Csorna8 1 251
Barcs9 1 252
Mórahalom4 1 253
Dévaványa6 1 254
Zirc5 1 255
Nyergesújfalu5 1 256
Fót11 1 257
Tamási6 1 258
Zalalövő2 1 259
Tompa3 1 260
Sümeg4 1 261
Visegrád1 1 262
Borsodnádasd2 1 263
Herend2 1 264
Mindszent4 1 265
Adony2 1 266
Máriapócs1 0 267
Kecel4 0 268
Enying3 0 269
Martfű3 0 270
Tura3 0 271
Szob1 0 272
Aszód2 0 273
Tótkomlós2 0 274
Forrás: T-Star-2004, KSH

*Személy elleni erőszak: például emberölés, súlyos és könnyű testi sértés, rablás

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Herend a legbiztonságosabb magyar város

Néhány üdülőtelepülés és turisztikai célpont áll a magyar bűnügyi toplista élén, a listát az 1700 lelkes Visegrád vezeti. Szobról származik a legkevesebb bűnöző – olvasható a HVG csütörtökön utcára kerülő számában.

hvg.hu Itthon

A "bűnös" városok toplistáján Visegrád az első

Néhány üdülőtelepülés és turisztikai célpont áll a magyar bűnügyi toplista élén, a listát az 1700 lelkes Visegrád vezeti, ahol a múlt évben 1000 lakosra összesen 240 bűncselekmény jutott – olvasható a HVG csütörtökön utcára kerülő számában.

Eltemették Konrád Györgyöt

Eltemették Konrád Györgyöt

Elolvadt a béremelés az állami cégeknél

Elolvadt a béremelés az állami cégeknél

Senki nem volt még olyan szomorú egy Emmy-díjtól, mint Jason Bateman

Senki nem volt még olyan szomorú egy Emmy-díjtól, mint Jason Bateman

Olcsón adja, mégis 6000 mAh-es akkumulátort tesz új telefonjába a Samsung

Olcsón adja, mégis 6000 mAh-es akkumulátort tesz új telefonjába a Samsung

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

Hamarabb érkezik a nyugdíj októberben

Hamarabb érkezik a nyugdíj októberben