szerző:
MTI

Magyarországot dicsérte, több országot, így mindenekelőtt Lengyelországot, Boszniát, Olaszországot és Macedóniát viszont bírálta az állítólagos CIA-fogdák és -repülőjáratok ügyében Terry Davis, az Európa Tanács (ET) főtitkára szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, illetve az ezt bemutató strasbourgi sajtóértekezletén.

Az interneten is követhető "kettős eseményt" nagy érdeklődés övezte. Amióta ugyanis a The Washington Post című amerikai lap tavaly novemberben nyilvánosságra hozta, hogy szerinte a CIA a terrorizmus elleni küzdelem keretében titkos fogolytáborokat üzemeltetett Európában, ez a kérdés folyamatosan a média reflektorfényében van. Ehhez képest sem a jelentés, sem a sajtóértekezlet nem hozott igazi szenzációt, hiszen nem derült ki, hogy voltak-e valóban ilyen fogolytáborok. 

Az állítólagos CIA-fogdák és -repülőjáratok botrányának kirobbanása után az emberi jogok tiszteletben tartását felügyelő Európa Tanács tavaly novemberben kérdést intézett mind a 46 tagállamához ebben az ügyben, s a múlt héten lejárt a válaszok beérkezésének határideje. Terry Davis a most közzétett jelentésben, illetve ezt bemutató strasbourgi sajtóértekezletén ezeket a válaszokat összegezte, lényegében azt foglalva össze, hogy az Európa Tanács milyen jogi alapon tette fel kérdéseit, s hogy a tagállamok közül melyek nem adtak teljes körű választ. 

Ez utóbbiak csoportja számos országból áll: a jelentés különböző fejezeteiben bírálatok érik például Albániát (amely "nagyon általánosságokban mozgó választ adott, s valójában a feltett négy kérdés egyikét sem tisztázta"), Franciaországot, Litvániát, Oroszországot, Szerbiát és másokat. A dokumentum azonban négy országot (Bosznia-Hercegovinát, Olaszországot, Macedóniát és Lengyelországot) külön is kiemel, mondván: az ő esetükben különösen súlyos a helyzet. Miközben ugyanis az ET nevében vizsgálódó svájci szenátor, Dick Marty januári előzetes jelentésében név szerint is említette a velük kapcsolatos gyanúkat (Olaszországból például a CIA elrabolt egy ott élő iszlám radikálist, Macedóniából pedig egy libanoni születésű német állampolgárt vittek Afganisztánba, mint utólag kiderült, tévedésből), ezek az államok mégsem adtak egyértelmű és teljes választ. Davis közölte: mindazok az államok, amelyeknek válaszát az ET nem tartja megfelelőnek, újabb kérdéseket kapnak majd. 

Magyarország ellenben a jelentés megfogalmazása szerint "egyértelmű és teljes választ adott" a kérdőív legfontosabb kérdésére, arra, vajon bármilyen hivatalos személy játszott-e szerepet olyan cselekedetekben, amikor nem törvényes módszerekkel fosztottak meg valakit szabadságától, illetve szállítottak át bárhova ilyen személyeket. (Az interneten is közzétett, Somogyi Ferenc külügyminiszter által aláírt 14 oldalas magyar válasz szerint ilyen eset nem történt.) 

Davis sajtóértekezletén külön is kiemelte Magyarországot, dicsérően szólva arról, hogy miközben Európa a külföldi titkosszolgálatok viszonylag szabad működési területe, amin sürgősen változtatni kell, egyedül Magyarország biztosítja törvénnyel a külföldi titkosszolgálatok esetleges ottani tevékenységének hatékony ellenőrzését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Vizsgálóbizottságot állít fel az EP a CIA-börtönök ügyében

Minden bizonnyal ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre az Európai Parlament az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állítólagosan Európában működtetett börtöneivel kapcsolatos információk áttekintésére, miután a frakcióvezetőket is magában foglaló elnökök EP-konferenciája emellett döntött.

MTI Világ

Öt ország hallgat a CIA-fogdákra vonatkozó ET-kérdésekről

Az Európa Tanács 46 tagállama közül öt - Belgium, Olaszország, San Marino, Grúzia és Bosznia-Hercegovina - nem válaszolt határidőre a szervezet főtitkárának az állítólagos CIA-fogdákra és fogolyszállító repülőgépekre vonatkozó kérdőívére.

MTI Világ

CIA-börtönök: vizsgálóbizottságot hoz létre az EP

Megszavazta az Európai Parlament azt a határozatot, amelynek értelmében az unió képviselőtestülete ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állítólagosan Európában működtetett börtöneivel kapcsolatos információk áttekintésére.

Nyomozást indít a rendőrség a hajléktalant villamosról lelökő férfi ügyében

Nyomozást indít a rendőrség a hajléktalant villamosról lelökő férfi ügyében

Magyarországon a vadonatúj Ford Kuga, amiből már hibrid is kapható

Magyarországon a vadonatúj Ford Kuga, amiből már hibrid is kapható

Havi egyszer kellene csak beszedni az új fogamzásgátló tablettát

Havi egyszer kellene csak beszedni az új fogamzásgátló tablettát

Ebben a válásban senki sem hibás semmiért, de pocskondiázzák egymást

Ebben a válásban senki sem hibás semmiért, de pocskondiázzák egymást

Vigyázzon, adathalászok élnek vissza a Rossmann és az E.ON nevével is

Vigyázzon, adathalászok élnek vissza a Rossmann és az E.ON nevével is

Drogkartellek helyett már maffiacsoportok uralják a mexikói drogpiacot

Drogkartellek helyett már maffiacsoportok uralják a mexikói drogpiacot