Mint azt Yazbekné Szabó Katalin alezredestől a hvg.hu megtudta, az egyik gyanúsított, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei bv-intézetben - emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt - előzetes letartóztatásban lévő H. Dezső 2006. október 19-én 12 órakor „öngyilkossági szándék hangoztatásával 8 napon belül gyógyuló felületi sérüléseket ejtett önmagán”. A személyzet a fogvatartottat haladéktalanul megfelelő egészségügyi szakellátásban részesítette – olvasható az intézet lapunknak megküldött közleményében.
Mint azt a bv-intézettől megtudtuk, egy napra rá Sz. András próbálta magát felakasztani, ám ebben zárkatársai megakadályozták, így nem így sérült meg. Olaszliszkai pletykákra alapozva korábbi lapinformációk még arról szóltak, hogy Sz. András vágta fel az ereit és esett kómába.
Az intézet parancsnoka által elrendelt vizsgálat az idegenkezűséget mindkét személynél kizárta. Az eset bekövetkezéséért a személyi állományt felelősség nem terheli - állítja a bv-intézet.
Nem esett kómába az olaszliszkai lincselés gyanúsítottja
A tiszavasvári tanár agyonverésével meggyanúsított három olaszliszkai férfi közül ketten öngyilkosságot kíséreltek meg az előzetes letartóztatásuk alatt. Olaszliszkán az a pletyka terjedt el, hogy egyikük kómába is esett, ám ezt a büntetés-végrehajtó (bv) intézet szóvivője a hvg.hu-nak cáfolta.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.