A parlament szocialista frakciójának képviselője azt mondta, bízik abban, hogy a német elnökségnek sikerül megtalálnia azt a megoldást, amellyel hatályba léphet az unió alkotmánya.
Emlékeztetett rá, hogy az alkotmányos szerződést 14 ország már elfogadta, kettő azonban elutasította.
Kósáné Kovács Magda szerint a kérdés most az, el lehet-e várni ennek a két országnak az állampolgáraitól, hogy változatlan formában fogadják el az alkotmányt. Hozzátette: az is kérdéses, el lehet-e várni a 14 igent mondó országtól, hogy az egyszer már elfogadott szöveget tekintsék semmisnek, megváltoztathatónak.
A szocialista politikus közölte, nem azt várja a német elnökségtől, hogy nyárra záruljon le az egész folyamat, de azt igen, hogy kapjon új lendületet.