szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz és az MDF mellett a szocialisták is belekeveredtek az olajbotrányokba - ezt mondja legfrissebb blogbejegyzésében Kármán Irén.

Az életveszélyesen megvert újságíró internetes naplójában hétfőn késő este óta szó szerint ez olvasható: "Azt kérdeztétek és kérdezik folyamatosan tőlem, hogy mi arról a véleményem, hogy szaros-e a másik oldal is. Igen. Kormányokon átívelően folyt a rendszerváltás utáni legnagyobb gazdasági bűncselekmény-sorozat".

Kármán Irén hosszú idő óta nyomozott a kilencvenes évek olajbotrányainak ügyében, amelyeket - véleménye szerint - végül eltusoltak. Az újságíró blogbejegyzésében az áll: "úgy gondolom, hogy kormányváltás helyett és időközi választások helyett a törvényes hatalomnak kell megadni azt az esélyt, hogy kisöpörje azt, ami a szőnyeg alatt van, és lehetőséget adjon arra, hogy ne egy

bezárkózott, megfélemlített országban éljünk. Mi, akik a rendszerváltáskor hittünk a demokrácia alapintézményeiben, azt valljuk, hogy a bűnösöknek bűnhődnie kell, és a nyilvánosság pedig nem ellenünk, hanem értünk, szabad polgárokért van."

A hétfői parlamenti ülésen a miniszterelnök azt mondta: átnézik a 85 évre titkosított anyagokat, és politikai okból semmit nem tartanak titokban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Itthon

A megvert újságíró bírálja a Fideszt és az MDF-et

Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették - olvasható a brutálisan bántalmazott Kármán Irén blogjában, amelyet az újságíró a kórházi ágyán fekve diktált.

MTI Itthon

Kihallgatják Kármán Irént

Megkezdte Kármán Irén újságíró kihallgatását a Budapesti Rendőr-főkapitányság -mondta Unger Pál sajtóügyeletes

MTI Itthon

Jobban van a megvert újságírónő

Emlékszik a vele történtekre a pénteken brutálisan bántalmazott Kármán Irén újságíró, aki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának telefonon nyilatkozva azt is elmondta, hogy jobban van.