A leghosszabb tartamú korlátozás a Roosevelt téri MTA-parkolót érinti, itt jövő kedd reggeltől egészen jövő szombat estig tilos megállni, a területet le is zárhatják erre az időre. Augusztus 1-jén estétől másnap estig tilos megállni az I. kerületi Alagút utcában és az Attila út egy szakaszán, valamint a Lánchíd pesti hídfője környékén. Ugyanebben az időszakban útlezárásokra is számítani kell ezeken a helyszíneken, vagyis a Lánchíd, a budavári Alagút és a Horváth-kert környékén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kér minden járművezetőt és üzemeltetőt, hogy az érintett területeken a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Parkolási tilalmak Pesten és Budán
Megállási tilalomra és útlezárásokra kell számítani a Forma-1 Magyar Nagydíj és az azt megelőző bemutatók idején Buda és Pest jó néhány pontján - jelenti a HavariaPress.

Novák Katalin a kegyelmi ügyről: Hadd ne kelljen ugyanazt a választ századszor is elismételnem
Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.