Házkutatást tartanak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói szerdán az Alapjogokért Központ háttércégénél, illetve egy, a kft.-vel kapcsolatban álló, egykori külföldi tisztségviselő címén – írja a rendőrség a honlapján.
A gyanú szerint a társaság havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztatta a férfit, aki alig végzett tényleges munkát. A rendőrségi közlemény nem nevezi meg, de jó eséllyel Marcin Romanowski, Lengyelország korábbi igazságügyminiszter-helyettesének foglalkoztatása állhat a háttérben.
https://www.youtube.com/watch?v=hYsRmSZInJc
Az NNI által hűtlen kezelés miatt, az Alapjogokért Központ közpénzből finanszírozott háttércégével kapcsolatban indított eljárás ismeretlen tettessel szemben folyik. A nyomozók szerdán kutatást tartottak a cég budapesti épületeiben, a társaság könyvelőirodájánál és utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén is. A helyszíneken iratokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat, fizetési jegyzékeket foglalnak le, illetve adatokat mentenek a cég szerveréről.
Tavaly számolt be a HVG róla, hogy a hazájában korrupcióval vádolt, majd 2024-ben Magyarországra menekülő és a Fidesz-kormánytól menedékjogot kapó Romanowskira bízták az újonnan létrehozott Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetését. A menedékjogra hivatkozva a rendőrség az ellene kiadott európai elfogatóparancs ellenére sem tartóztatta le, és annak ellenére sem állították bíró elé, hogy ez uniós jogszabályokba ütközik. Romanowski ellen a lengyel ügyészség április elején európai nyomozási határozatot adott ki. Az Interpol viszont nemrég elutasította a körözését.
https://hvg.hu/itthon/20250425_Az-Alapjogokert-Kozpontban-dolgozik-a-Magyarorszagon-menedekjogot-kapott-Marcin-Romanoswki-ebx
A választások után Romanowski menedékjogát megvonta az új kormány, a korrupcióval vádolt politikus pedig minden valószínűség szerint elhagyta Magyarországot, a legutóbbi hírek szerint a transznisztriai orosz kamuállamban tartózkodhat. Augusztus második felében Donald Tusk lengyel miniszterelnök azt mondta, „kilencvenkilenc százalék”, hogy Romanowski a Dnyeszteren túli területen van.
https://hvg.hu/vilag/20260818_romanowski-transznisztria-donald-tusk-lengyelorszag-korozes
Júniusban írtuk meg, hogy a lengyel parlamentben leadott vagyonnyilatkozata szerint Romanowski a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetőjeként saját bevallása szerint 17,5 millió forintot keresett.
Az Alapjogokért Központ az RTL Híradó korábbi összesítése szerint működésének kilenc éve alatt 3,35 milliárd forint állami támogatást kapott, ebből 2,8 milliárd forintot titkos kormányhatározatokkal adott nekik az Orbán-kormány. A Miniszterelnökség akkor kiadott tájékoztatása szerint már elkezdték a szervezet átvilágítását.
Az Alapjogokért Központot – a honlapján megosztott információk alapján – 2013-ban alapították Budapesten azzal a céllal, hogy megőrizze a nemzeti identitást, a szuverenitást és a keresztény hagyományokat a globalizáció és a geopolitikai változások közepette. A központ jogi és politikai kutatásokat folytat, különös tekintettel az alkotmányjogra, az uniós jogra és a globális politikai eseményekre – tették hozzá, azzal együtt, hogy eredményeit széles körben megosztja a médián és konferenciákon keresztül. A központ 2024 márciusában Madridban irodát nyitott, hogy erősítse hálózatát. A központ főigazgatója Szánthó Miklós, stratégiai igazgatója Kovács István, operatív igazgatója Törcsi Péter.
A rendőrség által a házkutatásról közzétett videóról úgy tűnik, hogy a főigazgató is ott lehetett az akció során.
https://hvg.hu/itthon/20260831_alapjogokert-kozpont-milliardos-allami-tamogatasok-atvilagitas-kormany
Nyitókép: Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Chris Farrell amerikai jogvédő (b–j) a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet megalapításáról tartott budapesti sajtótájékoztatón 2025. április 25-én. Fotó: MTI / Balogh Zoltán