szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Veres Jánost szerdán késő délután több mint kétórás - a képviselők közötti személyeskedésektől sem mentes - vitában hallgatta meg az Országgyűlés költségvetési bizottsága a Bogát-Ferr Kft. áfa-csalási ügyében. A pénzügyminiszter már elöljáróban visszautasította azt is, hogy a testület ülését ezzel a címmel hívták össze, ami prejudikáció, hiszen a kft. nem követett el semmit.

Az ügy előzménye, hogy a HVG nemrég egyes bírósági iratokra hivatkozva közölte, hogy Kabai Károly és Veres János a '90-es években működött nyírbogáti fémfelvásárló cége a Bogát-Ferr kft. 1991 és 1994 között bizonyos hamis számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A Bogát-Ferr Kft.-nek Veres János 1991 végétől 1993. december 1-ig volt ügyvezetője, később pedig 1995. május 29-én eladta akkoriban még fennálló 50 százalékos tulajdonát a másik tulajdonos, Kabai Károly feleségének és Kabai Károly egyik lányának.

Veres János hangsúlyozta: a céget a bírósági eljárásban nem gyanúsították meg, csupán a számlát kiállító személyek ellen folyt eljárás. Az ő személye semmilyen módon nem volt érintett az ügyben és ezért a sajtóban megemlített ügyet kifejezetten "a személye elleni politikai támadásnak" ítéli. "Maga a cég semmilyen szabálytalanságot nem követett el, az APEH egyik vizsgálata is megállapította, hogy a cégnél valóságos árumozgás történ" - hangoztatta a pénzügyminiszter.

Az ellenzéki képviselők közül többen, köztük Balla György, Mádi László, majd pedig Hargitai János fideszes honatyák számos kérdést fogalmaztak meg és kételyüket fejezték ki a tekintetben, hogy nem történt szabálytalanság a Bogát-Ferr Kft.-nél. Balla György felvetette, hogy van-e összefüggés abban a tekintetben, hogy Szikora János jelenlegi APEH-elnök abban az időszakban egyik vezető munkatársa volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei APEH-igazgatóságnak. Azt is felvetették, hogy Veres János, mint ügyvezető igazgató, miért nem tudott az esetleges hamisan kiállított számlákról. 

Veres János hangsúlyozta: "Szikora Jánost szakértelme tette alkalmassá az APEH elnöki posztjára történő kinevezésre, tehát semmilyen összefüggés nincs a számlaügy és a kinevezés között". A pénzügyminiszter megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint ügyvezető igazgatója volt a cégnek, de a kft.-nek több ügyvezetője is volt, ő a cég hitelellátást, finanszírozását intézte. 

Több ellenzéki képviselő, így Mádi László és Dancsó József is felvette, hogy nyereséges volt-e a cég abban az időben, illetve, hogy a Bogát-Ferr Kft. fizetett-e osztalékot. Veres János határozottan állította, csupán szerény nyereséget termelt a cég, részben amiatt, hogy a működéshez, illetve a további bővítéshez felvett hitelek jelentős kamatköltséggel jártak, egyúttal aláhúzta, ő nem volt alkalmazottja a társaságnak, fizetést nem kapott a cégtől és osztalékot sem vett fel. 

Veres János megítélése szerint ez az áfa-visszaigénylési ügy azért került most felszínre, mert az általa felügyelt APEH, illetve vám- és pénzügyőrség az elmúlt időszakban nagyon hatékonyan lépett fel a feketegazdaság ellen. Megemlítette például, hogy az APEH az idei év elmúlt szakaszában 28 olyan ügyet derített fel, amelynél a feltárt adóhiány több mint egymilliárd forint volt. Keller László, Molnár László, Kovács Tibor és Molnár Albert  MSZP-s honatyák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Vers János azért került most "célkeresztbe", mert hatékonyan lép fel a gazdaság kifehérítése érdekében.

A bizottsági meghallgatás végén Kovács Tibor (MSZP) az újságíróknak elmondta, véleménye eszerint a Fidesz képviselőinek kezdeményezésére összehívott meghallgatáson kiderült: "minden alapot nélkülöznek a Veres Jánost ért felvetett vádak, a pénzügyminisztert azért érik támadások, mert az APEH már idén több mint 280 milliárd forint adóhiányt derített fel. Ezzel épp ellenkező álláspontra helyezkedett Varga Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke, véleménye szerint a miniszter meghallgatása során nem volt eléggé meggyőző, felvetette, hogy Szikora János APEH-elnök egy későbbi meghallgatásán visszatérnek majd a kft. ügyére.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

A Fidesz a jogtalan áfa-visszaigénylés miatt Veres távozását követeli

A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. Veres János és Kabai Károly cégének áfa-visszigényléséről az eheti HVG ír részletesen. Daróczi Dávid kormányszóvivő az ellenzéki politikus kijelentésére úgy reagált: a cégnek egy időben több ügyvezetője volt és Veres János felelősségi körébe csak a cég hitelezési ügyei tartoztak.

MTI Itthon

A Fidesz Veres János bizottsági meghallgatását kezdeményezi

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes tagjai Veres János meghallgatását kezdeményezik a testületben, a pénzügyminiszter korábbi cégügyeivel kapcsolatban - mondta Balsai István, az ellenzéki párt parlamenti képviselője.

HVG Itthon

Veres János még benne volt az áfacsaló cégben

Kabai Károly és Veres János nyírbogáti fémfelvásárló cége 1991 és 1994 között is hamis számlák alapján igényelt vissza áfát - olvasható ki bírósági iratokból, ám az ügy szálai akkor még elvarratlanok maradtak.

Biztosan nem gondolná, hogy ennyi mindenre jó a videójáték

Biztosan nem gondolná, hogy ennyi mindenre jó a videójáték

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Orbán apja a Direkt36-nak: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem

Orbán apja a Direkt36-nak: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem