M3: 2011-ben kezdődhet meg az egri bekötő út építése

Várhatóan 2011-ben kezdődik meg az Eger és az M3-as autópálya között közvetlen összeköttetést teremtő M25-ös út építése - jelentett ki hétfőn Egerben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. igazgatója.

  • MTI MTI
M3: 2011-ben kezdődhet meg az egri bekötő út építése
Ugyanakkor a 12,5 kilométeres útszakasz egyelőre csak Maklár és Andornaktálya községet elkerülő útként épülhet meg úgy, hogy a jövőben gyorsforgalmi úttá lehessen fejleszteni - mondta Galuska János, a térség önkormányzati és szakhatósági vezetőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

A kétszer egysávos országút megvalósítása szerepel a 2013-ban záruló Nemzeti Fejlesztési Terv Közlekedési Operatív Programjában is, vagyis az építési költségek 85 százalékát európai uniós forrásból fedezik majd - tette hozzá. Elmondta: egyelőre a nyomvonal kijelölése egy olyan "konfliktusmentes folyosó" meghatározását jelenti, amelyre 2009. első felében megszerezhető az építési engedély.

Ezt követően, a területvásárlások és a kisajátítások végrehajtása, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatása után
indulhat meg az építkezés - mondta Galuska János.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.