Vajon az a vásárló, aki nem pusztán az ár alapján válogat a borpultokon, hanem az ismert borászok nedűiért mélyebben a pénztárcájába nyúl, mit kap a pénzéért cserébe? - erre a kérdésre is kereste a választ a HVG húsvéti bortesztje. Ezért a nagyobb pincészetek viszonylag olcsóbb kínálata mellett a hazai sztárborászok drága borait, illetve a velük versengő importnedűket is tesztelte a háromtagú szakértő bizottság. A bírálatra a HVG karácsonyi bortesztjéhez (HVG, 2007. december 22.) hasonlóan Kállay Miklóst, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetőjét, a 2000-ben az Év borászának választott balatonfüredi Figula Mihályt - aki lapzártánk óráiban váratlanul elhunyt - és Szöghy Ottó magyar bajnok sommelier-t kértük fel, akik a húszpontos értékelést alkalmazták. (Ebben a színt, valamint a tisztaságot 0-2, az illatot 0-4, az összbenyomást pedig 0-12 pontra értékelhetik a kóstolók.) A borokat fehér, rozé és vörös kategóriába soroltuk, ár szerint előzetesen nem szelektáltunk. A kóstolási sorrendet az általános bírálati szabályok határozták meg, így előfordult, hogy több ezer forintos különbségek akadtak egymást követő tételek között - mint ahogyan az is, hogy lényegesen olcsóbb borok verték a drágábbakat (lásd táblázatunkat a hetilap 84. oldalán). A vásárláskor a vörösborokra helyeztük a hangsúlyt, ugyanis ebben a kategóriában a legbőségesebb az import. A fehérborok beszerzésekor túlnyomórészt a divatos chardonnaykat vásároltuk. Feltűnő volt, hogy a fehérbortermelő hazai csúcsborászok a vörösborokban utazó társaiknál lényegesen alacsonyabb árat tudnak csak elérni, holott az import - legalábbis a tesztelt beszerzőhelyeken - kisebb választékkal szolgál.

A nagy nevek a fehérborok között még jól szerepeltek. A legtöbb pontot egy Figula-bor kapta, ami - tekintve, hogy ez volt a legdrágább a beszerzett fehérborok között a maga 3 ezer forintos palackárával - a névért látatlanban fizetni hajlandó fogyasztók számára megnyugtató lehet. Érdekes, hogy a vakkóstoláskor Szöghy Ottó egy másik tétel ízlelésekor tippelt arra, hogy ez Figula-bor lehet, a borász viszont - várakozásainkkal ellentétben - nem ismerte fel saját termését. "Nekünk már elfogyott, több mint fél éve nem kóstoltam" - adott magyarázatot az ízlelőbimbók feledékenységére utóbb Figula. Az Év borásza címre jelölt Szöllősi Mihály, illetve a titulust 2002-ben el is nyerő Maya Ernő - a Nyakas-pince főborásza - chardonnay-it szintén szépre értékelte a zsűri. A 2004-es Hilltop - ahol az 1999-es Év borásza, Kamocsay Ákos dirigál - gyengébb szereplése a zsűri szerint nem borászati problémát jelzett, hanem inkább kereskedelmit. "Nem bír el három-négy évet, nem arra való" - értékelt Kállay Miklós, miután kiderült, milyen évjáratú és fajtájú borról volt szó. "Ha a sajátomból ilyet látok valahol, bizony isten inkább megveszem, csak ne kóstolja meg más" - mondta erre Figula, hozzátéve, hogy a piacon nagyobb mennyiségben több helyen jelen lévő pincészetek számára ez nyilván nem lehet megoldás. Ráadásul a magyar átlagfogyasztó nem feltétlenül tájékozott, melyik bort meddig érdemes tárolni. "Nem tiszta illatú, gyenge, szimpla" - ezekkel a jelzőkkel illették a két külföldi fehérbort a bírálók, akiket a származási hely felfedése után legfeljebb a 2 ezer forint fölötti ár lepett meg.

Hozta a papírformát a tesztbe bekerült négy rozé is. A 2007-ben az Év borásza címet kiérdemelt soltvadkerti Frittmann János sikere után szakmai berkekben nem volt meglepetés a szintén soltvadkerti Font Sándor - aki csak névrokona az országgyűlési képviselőnek - borának jó szereplése. A magyarországi időjárás és fajták ugyanis kifejezetten alkalmasak a rozé-előállításra, és most már egyre több pincészetnél megadatik hozzá a szükséges technológia is.

A vörösboroknál már nagyobb volt a mellényúlás esélye - ráadásul éppen a sztárborászok esetében. "Ezt nem hiszem el" - tört fel Kállay Miklósból, amikor megtudta, hogy a bírálók által a vert mezőnybe sorolt, elsőként kóstolt bor a legnagyobb magyar borászok között számon tartott Tiffán Ede pincészetéből származik. Kicsit fülledt - jellemezték kóstoláskor, pedig előtte közel két órán át szellőzött a bor, s a zsűritagok visszakóstolás után, már a termelő ismeretében sem adtak volna rá több pontot. 

Még nagyobb volt a visszakóstolási kíváncsiság, amikor kiderült, hogy egy, a zsűri által az első tízbe sem sorolt bor a legdrágábban, 10 ezer forintért beszerzett, 2004-es évjáratú Gere Kopár - de a következtetés itt is hasonló volt: nem érdemelt volna több pontot. A vakkóstoláskor ezt a bort jellemezték úgy, hogy "tanítanivalón brettes". Ezt a durvábban fogalmazók által "istállót idéző"-nek titulált ízt és illatot Kállay magyarázata szerint az alkoholnak és a kénsavnak ellenálló Brettanomyces élesztőgomba okozza, amely elsősorban a mediterrán borvidékeken terjedt el. A magyar borászok és szakírók az 1990-es évek elején szabadultak ki először a veronai borkiállításra, akkor találkoztak ezzel az azóta "animális" jelzővel illetett jelleggel, és közülük sokan ezt az íz- és illatvilágot igyekeztek követni. Magyarországon becslések szerint a vörösborok 5-10 százalékában lelhető fel a brettesség. Vendéglátói tapasztalat, hogy ezt az ízt keresik a - némi sznobériára hajlamos - fogyasztók, mert könnyen felismerhető, és szakértőként lehet róla beszélni. Szöghy szerint az olasz éttermekbe kifejezetten azért járnak sokan, hogy ilyen - egyébként nem drága - borokat ihassanak. Az utóbbi években brettességügyben azonban megosztott a szakma. Kállay úgy véli, ez mikrobiológiai eredetű hiba, ami a pince nem megfelelő higiénéjéből ered. Egy utóbb megkérdezett borszakértő nem tartja ekkora tragédiának, ha brettes a bor - az általa is ismert 2004-es Gere Kopárt viszont ettől függetlenül ő is túlárazottnak tartja, aminek szerinte nem lett volna szabad elkészülnie.

Nem is sokon múlott, hogy 2004-ben egyáltalán piacra került a Gere Kopár. A Gere-pincészet honlapján az olvasható, hogy a szüretet megelőző utolsó pillanatig nem volt biztos, egyáltalán össze lehet-e rakni abban az évben "a pincészet zászlósborát". A "szokásosnál is szigorúbb fürtválogatás", "még szigorúbb hordószelekció", "összetéveszthetetlen kopáros jegyek" döntöttek - szól a HVG-teszten és a piacon sem visszaigazolt önjellemzés. Egyes borszakértők szerint az imázs kopásához az is hozzájárul, hogy az 1997-es 3 ezer palack után 2004-ben már több mint 60 ezer palack készült a Kopárból.

Más ízlésű bíráknál a Kopár talán jobban szerepelt volna, és esetleg az egri Thummerer Vilmos Vili Papa Cuvée-je megelőzi a végül győztes - a zsűritagok által annál "nagyobb borként" aposztrofált - argentin Grand Calliát. De az is valószínűsíthető, hogy a hajós-bajai Sobri cuvée - amelyik a bírálók szerint durva illat- és ízhibái miatt fogyasztásra alkalmatlan - más összetételű bírálóbizottságon sem ment volna át. A legkínosabb ez utóbbi bor szereplésében az, hogy termelője, a Keller Kft. résztulajdonos-ügyvezetője Sümegi József, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke, nagy tekintélyű borász. A borbírálók szerint kizárt, hogy az általuk kóstolt mintával azonosra kapta volna meg forgalmazásra az Országos Borminősító Intézet (OBI) engedélyét a palackozó, amiből az következik, hogy az utóellenőrzésre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Ezt az OBI a borászok literenkénti 8 forintos befizetéseinek 40 százalékából kívánja erősíteni, egyelőre azonban a HVG kérdésére az intézetnél nem tudtak konkrétummal szolgálni arról, pontosan hogyan képzelik a szigorítást.

Addig egy-egy üzletláncban előfordulhat, hogy ihatatlan bort vásárol a fogyasztó, vagy hogy a borszaküzletben gyakorlatilag potyára fizeti meg a sztárborász nevét, miközben jóval olcsóbban juthatna hasonló élvezeti értékhez. A magyar fogyasztók egyre szofisztikáltabbak - mondja ugyanakkor a HVG-nek Radosevics Radovan, a Radovin borszaküzlet tulajdonosa. Tapasztalatai szerint a hozzá betérők nagyon is megnézik, mennyit fizetnek a borért. A határt a vörösboroknál 2500-3000 forintban húzza meg, a fölött már különlegeset, egyedit kell tudnia a bornak. A HVG a végül győztes, drága argentin bort a borteszthez még be tudta szerezni, néhány nappal később azonban már elfogyott, miközben a Kopárból még szaporodott is a bolti kínálat, mivel egy abból bevásárló borgyűjtő visszahozta készletét.

KELEMEN ZOLTÁN