Rainer M. János az ügynökök szerepéről

A történész ezt annak kapcsán közölte, hogy csütörtökön olyan érdeklődés nyilvánult meg internetes oldaluk iránt, hogy alig lehetett őket elérni. A honlap látogatói túlnyomórészt arra voltak kíváncsiak, hogy az intézet frissen publikált kutatásai szerint ki volt jelen ügynökként az újratemetésen. Véleménye szerint nem kell egyetlen személyt sem kiemelni a hálózati személyek közül, mert a rendszerváltás egyik emblematikus rendezvényén nem ők voltak a fontosak, sőt "méltatlan lenne közülük bárkit is megemlíteni", mert ők csak "lábjegyzetei voltak ennek a történetnek". Mint mondta, az akkori Belügyminisztérium "félelemből befolyásolni akarta" ezt a felemelő eseményt, pedig nem volt mitől félni, mert ez egy "katartikus rendezvény volt", ahol nem kellett számolni rendzavarással.

Rainer M. János a mai közbeszédet illetően jellemzőnek nevezte, hogy a közvélemény ennyire "hisztérikusan reagál" minden újabb, ügynököket megnevező információra. Ez a demokratikus deficitnek tudható be, annak, hogy 20 éve "elmondatlan ez az ügy", hiszen az ügynökmúltról teljes lista eddig még nem került a nyilvánosság elé. A szakember rámutatott: ezért fordulhatott elő, hogy annyira nagy volt az érdeklődés új internetes oldaluk iránt, hogy lefagyott a rendszer, "kiolvadt a biztosíték", hiszen ilyen tömeges látogatásra nem voltak felkészülve. Az egyik internetes hírportál és a saját szolgáltatójuk is felajánlotta segítségét, hogy "a rohamszerű érdeklődést" ki tudják elégíteni - jegyezte meg.

Az általuk a honlapra érintettként kirakott nevekkel kapcsolatban megjegyezte: ők nem az ügynöktörvény, hanem pontosan körülhatárolható történészi elvek alapján hozták nyilvánosságra neveiket. Ez azt jelenti, hogy a hálózati szerepvállalásnál az esett perdöntően latba, hogy kerültek-e elő róluk "releváns iratok". Ezek az iratok többek között az úgynevezett 6-os kartonok, amelyek a hálózati nyilvántartásba vételről tanúskodnak. Ha ezek 1989. június 16-án "ki voltak töltve, értelmezhetők voltak, és nem zárták le azokat", ami azt jelenti, hogy az illető az újratemetés időpontjában "érintett volt" az állambiztonsági hálózat embereként - mondta.

Arról is beszélt, hogy kutatásaik során kifejezetten az állambiztonsági szervek iratait őrző Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dokumentumaira hagyatkoztak. Megemlítette, hogy az ügynökökről szóló iratokat 1945-1989 között folyamatosan, rutinszerűen selejtezték, ráadásul a rendszerváltáskor kampányszerűen folyt az iratmegsemmisítés.
 
Ungváry Krisztián történész az MTI megkeresésére elmondta: Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére az akkori ellenzék teljes létszámban kivonult, így a hatalom is mozgósította az összes olyan ügynököt, aki a politikai ellenzékkel foglalkozott. Nagy Imre újratemetésén a beszervezettek feladata az volt, hogy az eseményt az "állambiztonság intuíciói" alapján megfelelően kontrollálják - mondta. 

A történész szerint 1989-ben már nem volt olyan könnyű az embereket beszervezni, mint korábban, bár akkor sem volt ez teljesen lehetetlen, de ezeknek az embereknek a zöme sokkal - akár, mint Bárándy György esetében, évtizedekkel - korábban kezdte "karrierjét" hálózati személyként. Erről eléggé nyilvánvaló bizonyítékok maradtak fenn, például az állambiztonság hálózati nyilvántartása, valamint egyeseknél, mint Bárándy György, a kötetek, amelyeket "teleírogatott" - tette hozzá. A történész hangsúlyozta, hogy a magyar emberek nagy része megtagadta az együttműködést, tehát azok, akik vállalták a beszervezést, a lakosságon belül egy "törpe kisebbség voltak".
 
Az 1956-os Intézet csütörtökön indította el új internetes tartalomszolgáltatását: bemutatják Nagy Imre és mártírtársai újratemetését az előzményekkel és a visszhanggal együtt. Az oldalra látogatók fotókat láthatnak Nagy Imre és társai holttesteinek kihantolásáról, valamint az 1989. június 16-i újratemetésükről, továbbá videofelvételeket is bemutatnak ugyanerről és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól, amelyeken szintén az újratemetés módját vitatták meg.