A 34 éves asszony még a múlt szombaton tett bejelentést a rendőrségen, mely szerint férje - aki előző nap lovasfogatot indult el vásárolni otthonról Kisvarsányba - nem érkezett haza. A középkorú férfira másnap, holtan bukkantak a település külterületén lévő fasorban a keresésére indult rokonok.
A nyomozás első szakaszában felmerült a rablás, illetve az etnikai jellegű támadás lehetősége, a bizonyítékok viszont egyértelműen a családra terelték a nyomozók gyanúját - közölte a tájékoztatón Orosz István alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Az alezredes szerint az asszony a kihallgatások során többször ellentmondásba került állításaival, majd később beismerte, hogy ő és 22 éves unokaöccse követte el a gyilkosságot, melyet már egy héttel korábban kiterveltek.
Orosz István elmondta: az asszony július 4-én reggel a férje kávéjába altató-nyugtató hatású gyógyszert kevert, majd a 14 éves gyermekükkel együtt lovasfogattal kimentek Ilk község határában lévő kukoricaföldjükre ekekapázni. A területre kiérve a férfi elkábult a gyógyszertől, ezért lefektették, és megvárták, hogy a nő unokatestvére kiérjen a helyszínre. Ezt követően a gyereket állítólag elküldték a helyszínről, hogy ne legyen a szemtanúja annak, amit elkövetni készültek.
Az asszony unokatestvére ezután először kézzel, majd egy fahusánggal bántalmazta a férfit, majd a nővel közösen, a kocsin lévő 22 centiméteres pengehosszúságú, második világháborús bajonettel háromszor mellkason, és hátba szúrták őt - mondta Orosz István. Ezt követően a holttestet felrakták a stráfkocsira, és egy távolabbi, másik fasorban a kerékpárral együtt lerakták, majd eltüntették a kocsi nyomait az útról. A gyilkossághoz használt karót és bajonettet, valamint a férfi pénztárcáját otthon elrejtették, a kocsit pedig lemosták; az asszony pedig értesítette a rendőrséget férje eltűnéséről.
A feleség a rendőrségen terhelő vallomást tett az unokatestvérére, és elmondta, hogy a gyilkosságért 120 ezer forintot ajánlott fel neki - mondta Orosz István. Az alezredes hozzáfűzte azt is: a nő elmondása szerint azért ölte meg férjét, mert az rendszeresen bántalmazta őt és négy kiskorú gyermeküket; ennek azonban az alezredes szerint ellentmond, hogy 15 éve élnek együtt, és két éve házasok.
Tarcsa Csaba ezredes, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból követték el a gyilkosságot, azt viszont még vizsgálja a rendőrség, hogy a különös kegyetlenség minősítése fennállt-e. Megjegyezte: a két elkövetőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, de még azt is vizsgálják, hogy a 14 éves gyereknek volt-e valamilyen eddig még nem ismert szerepe a történtekben.
Előre kitervelték a kisvarsányi férfi meggyilkolását
Előre kitervelt körülmények között szúrta halálra egy bajonettel a felesége és annak unokatestvére azt az 53 éves ilki férfit, akinek holttestét július 5-én találták meg Kisvarsány közelében. Az ügy részleteiről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
Publicus: Tízből nyolc magyar sokallja az augusztus 20-i ünnepségekre szánt 11 milliárd forintot
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.