Romagyilkosságok: miről árulkodnak a mobiltelefonok?

Az viszonylag sokak előtt ismert, hogy a GSM rendszerű mobiltelefonok úgy működnek, hogy használat közben a legközelebb található adótorony segítségével csatlakoznak fel a hálózatra, majd ha a telefonáló változtatja a helyét, akkor mindig újabb és újabb, a telefonálóhoz legközelebb található tornyok segítik a beszélgetést. Az adókhoz tartozó területet hívják celláknak. A rendszer természetesen rögzíti, hogy egy beszélgetés milyen cellákon keresztül történt. Ezzel a használók többsége tisztában is van, azzal kevésbé, hogy egy cellába történő ki és belépésnek telefonálás nélkül is nyoma marad, mert a telefonunk bizonyos időnként automatikusan bejelentkezik a legközelebbi adóhoz. Alapesetben a ki-és belépés adatait nem rögzítik, de szükség esetén ennek nincs akadálya.

Az egyik bűntény helyszíne. A telefon nem hazudik? © Stiller Ákos

Egy másik verzió szerint a támadók számítottak arra, hogy a mobiljuk veszélyt jelent számukra, ezért cserélgették a telefonkártyákat, de arról elfelejtkeztek, hogy a rendszer rögzíti magának a telefonnak az azonosítóját, az úgynevezett IMEI számot is. Azaz a zsebünkben található mobiltelefon úgy működik, mint a delfinekre, vagy bármely állatra helyezett nyomkövető, amely a műholdas helymeghatározó rendszer segítségével szolgáltat a kutatóknak fontos adatokat. Nem véletlen, hogy eltűnt emberek kutatása mellett a bűnözök felderítésére is használják a GSM-hálózatot. (Egy idáig kevésbé publikált információ az, hogy mérik az adóra felcsatlakozó maroktelefon mindenkori adóteljesítményét is, és ebből következtetni lehet arra is, hogy telefonáló milyen távolságra van a toronytól. Ennek főleg olyan, sík vidéken található celláknál van jelentősége, ahol a rádióhullámok jó terjedése miatt kevés állomásra van szükség.)

A nyomozás során többször nyilatkoztak a rendőrök arról, hogy több millió, telefonálással kapcsolatos adatot kellett átvizsgálni, ahogy arról is említést tettek, hogy egy idő után a gyilkosságban közreműködők egy része kivált a csapatból. A két dolog szorosan összefügg egymással és maga a vizsgálat nem bonyolult. A feladat az, hogy a gyilkosságok közelében található cellákban kell olyan telefon és IMEI számokat keresni, amelyek felbukkantak más korábbi támadások körzetében. A nehézséget az jelenthette, hogy rengeteg adatot kellett átkurkászni. Erre jó példa, hogy a nagycsécsi cella az egyik nagy forgalmú miskolcival megegyezik. Ahogy szaporodtak a támadások, úgy javultak a nyomozók esélyei, mivel egy újabb helyszín újabb adathalmazt jelent, amiből már csak az ismerős számokat kell megkeresni. Minden bizonnyal így derült ki az, hogy a nagycsécsi támadás után csak ketten maradtak a támadók. A magyarázat egyszerű. Egyes korábbi helyszíneken felbukkanó, már ismert telefonszámok az új helyszíneken nem szerepeltek az adatbázisban. Az eredmények már jóval korábban megszülethettek, mint a letartóztatások, legalábbis erre lehet következtetni a rendőri vezetők magabiztos nyilatkozataiból. Idő kellett viszont a megismert adatok tulajdonosainak beazonosításához, a kapcsolatrendszerük feltérképezéséhez, illetve a biztonságos őrizetbe vételhez.

Pusztai László