A napilap szerdai száma szerint elvben néhány napon belül tájékoztatják is a közvéleményt az eredményekről, ám biztosan nem túl részletesen. Az ugyanis nem közölhető, hogy az iratokban megjelenő információkból mi volt pontosan államtitok.
A napilap forrása úgy fogalmazott, hogy csapdahelyzetben van az NBH, hiszen a hivatal nem teheti meg, hogy bármely, esetlegesen valós - a közlő által már megsértett - államtitokról szóló információt megerősítsen. Ugyanakkor a valótlan részleteket sem emelheti ki, hiszen azzal a "fennmaradó" információk államtitok voltára tenne utalást, ami ugyancsak bűncselekmény. Az informátor szerint ezzel az irat szerzője is pontosan tisztában volt, amikor valós és valótlan információkat gyúrt össze ilyen szétválaszthatatlanul a levélben.
A HavariaPress értesülése szerint rövidesen hazugságvizsgálatnak vetik alá az NBH azon tagjait, akiknek közük lehetett a cigányok elleni támadások elkövetőiről szóló információk kiszivárogtatásához - tudta meg a HavariaPress. Az NBH államtitoksértés gyanújával belső vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, ki vagy kik szivárogtatták ki a cigányok elleni támadások gyanúsítottjairól szóló információkat. A hivatal azon tagjait, akik tudtak vagy tudhattak a gyanúsítottak megfigyeléséről, vagy kapcsolatba kerülhettek a megfigyeléssel kapcsolatos dokumentumokkal, rövidesen poligráfos vizsgálatnak vetik alá - amellett, hogy körültekintően ellenőrzik belső és külső kapcsolataikat is.
Az internetes oldalon, melyen a dokumentumot közzétették, egyébként csak a megjelentetést közvetlenül megelőzően regisztrált az ismeretlen felhasználó, és azon a lapon e felhasználótól más, további tartalom azóta sem olvasható. A közzététellel egyidejűleg hívták fel a sajtó figyelmét a háromoldalas levélre. Így ez nem kiszivárogtatásnak, hanem tudatos manipulációs kísérletnek nevezhető. A napilap forrása szerint ez - valószínűleg volt titkosszolgálati beosztottak közreműködésével - egy dezinformációs műveletnek tűnik, mely alkalmas lehet olyan távlati politikai - de legalábbis nem szakmai - célok elérésére, melynek egyik eleme a magyar nemzetbiztonsági szolgálatokba, elsősorban az elhárításba vetett szakmai és társadalmi bizalom megrendítése. A Népszava értesülései szerint az NBH várhatóan feljelentést tesz államtitoksértés miatt.
Hazugságvizsgálattal keresnék az NBH-s szivárogtatókat
Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal belső vizsgálata az internetre felkerült, a romaügy gyanúsítottjairól szóló állítólagos dokumentum ügyében. A Népszava úgy tudja, hogy a vizsgálat eredményeit jelenleg a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, illetve a Nemzetbiztonsági Iroda elemzi. A szivárogtató(ka)t állítólag hazugságvizsgálóval akarjak megtalálni.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?