A szocialista politikus közleményében sajtóhírekre hivatkozva a Helyi Téma című lapban megjelent négyoldalas BKV-hirdetést tette szóvá, amely - mint írta - listaáron 25 millió forintba is kerülhetett. Hozzátette: felszólítják Tarlós Istvánt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket az ügyben. "De ezúttal ne üres frázisokat hangoztasson, hanem felelős városvezetőhöz méltó magatartást tanúsítson az ügyben" - írta Szalkai István.
Tarlós István Fidesz-frakcióvezető korábban azt jelezte, ha felkérést kapnak, készek átvenni a BKV felügyelőbizottságának elnöki posztját, amelyre Vitézy Dávidot jelölik.
Az MSZP próbál fogást találni Vitézyn
Az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívja vissza Vitézy Dávidot, a BKV felügyelőbizottságából (fb), mert miközben a közlekedési vállalat átlátható gazdálkodását követeli, a cég egy családtagjának adott hirdetési megrendelést - közölte Szalkai István, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának képviselője szerdán az MTI-vel.

Taktikát váltott Moszkva, tömeges drón- és rakétatámadásokkal akarja megtörni az ukránokat
Lezárult az újdörögdi gránátbaleset vizsgálata, de egyelőre csak egy dolog biztos
Mit lehet tudni az agyevőamőba-fertőzésről, ami egy tízéves kisfiú halálát okozta Párkányban?
Schmidt Mária nem adna ki vagyonokat táskákért, Magyar Pétert pedig virtuális jelenségnek tartja
Több mint 4600 dolgozót rúgott ki egy év alatt a 15 legnagyobb gyár az országban
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak.
Martina Navratilova: Trump Amerikájába nem emigrálnék
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
Iráni vezérkari főnök: Irán eddig még csak figyelmeztető csapásokat mért Izraelre, a büntetés később jön
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.