Az időseket felhívta egy ismeretlen, aki a sértett unokájának mondta magát. Kölcsönt kért a nagyszülőtől, de elmondta, hogy a legjobb barátját küldi el, ezért nyugodtan adja át neki a pénzt. A beszélgetés után 10-15 perccel megjelent egy 25 év körüli férfi, aki átvette az álunokával megbeszélt összeget.
Esztergomban két hasonló ügyben nyomoznak, ott 350 ezer és 400 ezer forintot vittek el a csalók, ugyanezzel a trükkel. Az esetekre csak néhány nap múlva derült fény, amikor a nagyszülők felhívták a valódi unokákat, akik semmiről nem tudtak.
Cikkajánlatunk:
Dés László: „Dermesztő volt, ahogy anyámat átverték”
Unokájukra hivatkozva fosztogatják az idős embereket
Három idős embertől csaltak ki pénzt az unokájára hivatkozva Tatabányán a hétvégén, összesen egymillió forint feletti értékben; Esztergomban ugyanezzel a trükkel 750 ezer forintot vittek el - közölte hétfőn a rendőrség.
Orbán Anita: Az új ukrán törvények garantálni fogják a magyar kisebbség jogait
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.