Szabó Zita tájékoztatása szerint az esetről a jászapáti orvosi ügyelet értesítette a rendőrséget. A nyomozás során kiderült: a negyvenhét éves tarnaörsi férfi egy jászkiséri vendéglátóhelyen vitába keveredett egy helybéli, negyvennyolc éves férfival. A szóváltást tettlegesség követte, amelynek során a sértett elesett és a fejét beütötte.
Az eszméletlen sérültet egy ismerőse gépkocsival rögtön a szomszédos település orvosi ügyeletére szállította, ahol többször megpróbálták újraéleszteni. A gyors és szakszerű ellátás azonban nem vezetett eredményre, a férfi belehalt sérülésébe. Az ügyben a rendőrség halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – tette hozzá a százados.