Megerősödve kerülhet ki az MSZP tisztújító kongresszusából Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, annak ellenére, hogy megítélése történelmi mélypontra zuhant, és soha ennyire pesszimistán nem látták a választók a jövőt.
HVG |
Az MSZP-t és a kormány politikusait hivatalból foglalkoztatja, ám a jelek szerint nem igazán érintette meg a világgazdaságon végigsöprő válság, amely hatévi közös szocialista–liberális és közel egyévi kisebbségi kormányzás után kivéreztetett állapotban érte a magyar gazdaságot. A pártot még a tisztújító kongresszus előtti posztosztozkodás is nagyobb izgalomban tartja (lásd Te engemet, én tégedet című keretes írásunkat), mint az a beláthatatlan mélységű krízis, amelybe az ország került.
„Itt van a világos beszéd ideje, 7 éve kormányoz az MSZP” – kezdte néhány nappal ezelőtt a Népszavában közzétett írását az MSZP-n belül működő Fenntartható Fejlődés Munkacsoport vezetője, Szanyi Tibor. Hogy mire gondol egy szocialista politikus világos beszéd címén, az pár sorral lejjebb egyértelműen kiderült: „szabadítsuk ki a miniszterelnököt és kormányát” a változásokat követelő Reformszövetség „fedőnevű” értelmiségi és gazdasági elit szorításából – vette védelmébe a kormányfőt Szanyi. A változatlanság mellett érvelt Lendvai Ildikó frakcióvezető is egy minapi Népszabadság-interjúban, megismételve ugyanazt az érvet, ami a 2006-os választások óta Gyurcsány hatalomban tartásának legbiztosabb garanciája: „A gazdasági stabilitáshoz politikai stabilitás kell.” A lap hasábjain kedden megjelent, Szili Katalin köréhez sorolható „baloldali értelmiségiek” által jegyzett írás megtörte a hallgatást – Gábor Péter és Galló Béla szerint Gyurcsánynak legalább a miniszterelnökségből mennie kellene ahhoz, hogy az MSZP megmaradjon. A maroknyi Gyurcsány-ellenzék legfeljebb abban bízhat, hogy az ellenfél nélkül induló pártelnök csak 70-80 százalékkal győz, s ez a júniusi súlyos EP-vereséggel megfejelve elvezet a kormányfő bukásához.
A döntési helyzetben lévő szocialisták egységes kiállása Gyurcsány – és az ő folyamatosan változó programjai – mellett már-már minden „természeti” törvénnyel ellenkezik: még olyanok számára is szent és sérthetetlen a pártfegyelem, akiknek a kilátások szerint semmi esélyük például a parlamenti mandátumuk megőrzésére. Lehetett bármekkora baj az elmúlt időben, a szocialisták egyetlen országosan ismert politikusa, polgármestere sem merte nyíltan fölvetni a kormányfő menesztését.
Gyurcsány személye 2004-ben még garancia volt az ősellenség, Orbán Viktor legyőzésére. S bár ez a mítosz mára ledőlt, a hit, hogy vele megszorongatható az ellenfél, illetve hogy nincs nála jobb, még mindig kellően nagy kohézióteremtő erő a szocialisták között. Ráadásul ott van a remény, hogy 2010 tavaszára a maihoz képest talán maguktól is jobbra fordulnak a dolgok, ami szintén felmentést adhat a kormányfő- és pártelnökváltás kényszere alól.
Jelenleg nincs is potenciális miniszterelnök-alternatívája Gyurcsánynak a baloldalon, egy külső szakértő – például az MDF által ajánlott Bokros Lajos – támogatását pedig már csak presztízsokokból sem vállalják a szocialisták. Ezen a felálláson, úgy tűnik, még egy kiadós európai parlamenti választási kudarc sem igen változtatna. Az MSZP-ben igyekeznek a júniusi EP-választásokkal kapcsolatos izgalmakat hűteni, a biztosnak ígérkező vereséget bagatellizálni. Már maguk is csak három-négy mandátum elnyeréséről beszélnek, ami 13-18 százalékos, az MSZP történetében 1990 óta példátlanul alacsony szavazatarányt jelentene. A vereséghez ideológiát is gyártottak: a válság idején felelősen cselekvő kormány esetében a népszerűtlenség törvényszerű.
Csakhogy cselekvésről rég nincs szó. Az MSZP éppúgy kivárásra játszik, mint a Fidesz. Ahogy bizonyos mértékig Orbán Viktor is arra bazíroz, hogy a népszerűtlen intézkedéseket még a jelenlegi kabinet meghozza, az MSZP is egyre inkább arra épít, hogy látszatintézkedéssel kihúzhatja a következő választásokig. A tetteknél erősebb a kommunikáció, amelynek fő csapásiránya: rásütni a Fideszre a válságban is együttműködni képtelen párt bélyegét – aminek azért van is valóságalapja. A Fidesz maga is belátta, hogy például a kormányfő által tavaly október végére összehívott nemzeti csúcson a legmagasabb szintű vezetővel kell képviseltetnie magát. Az össznemzeti tanácskozás píárjellege azonban már akkor sem volt kétséges, az eredmények felől közelítve pedig bizonyítást is nyert: a találkozó nem volt több Gyurcsány számára, mint egy újabb politikai médiahack a cselekvő kormányfő imázsának építgetése céljából.
A kisebbségi kormányzás 10 hónapja alatt Gyurcsány a kormány szerkezetét, személyi összetételét nem a valódi kihívásoknak, hanem – különböző pozíciók odaajándékozásával – saját politikai stabilitásának rendelte alá. A megyei MSZP-elnökök, alelnökök vagy elnökhelyettesek jó része miniszteri (Veres János, Szabó Imre, Molnár Csaba) vagy államtitkári (Puch László, Oláh Lajos, Iváncsik Imre, Kolber István, Burány Sándor, Jauernik István, Gőgös Zoltán) sarzsit kapott. A függetlenként mandátumot szerzett Gyenesei Istvánból önkormányzati miniszter, a Fidesz-frakcióból kiült Császár Antalból miniszterelnöki megbízott lett, így biztosítva a kormány parlamenti többségét a látszatellenzéki SZDSZ esetleges megingásai esetére.
A liberális párt – illetve egészen a legutolsó időkig az MDF – több szempontból is tettestárssá vált Gyurcsány átmentésében, abban, hogy az MSZP-ben esetleg meginduló alternatívakeresés csírájában elhaljon. A szabaddemokraták nemcsak a parlament feloszlatására vonatkozó – és így az előrehozott választások lehetőségének megteremtését célzó – szavazásokon álltak ki a miniszterelnök mellett, de igent mondtak arra a 2009-es költségvetésre is, amelynek elutasítása esetére a miniszterelnök legalább még megígérte a tőle amúgy igencsak távol álló önkéntes távozást. Az MDF az adótörvények megszavazásában nyújtott alkalmi segédkezet a kormányfőnek.
A mélyen a parlamenti küszöb alatt tanyázó, leginkább csak nyilatkozatokban keménykedő szabaddemokraták – akik tavaly ősszel arra hivatkozva álltak ellen a kormányfőváltásnak, hogy nincs az országnak 3 hónapja egy ilyen cécóra – éppúgy időnyerésre játszanak, mint egykori koalíciós partnerük, a szocialisták. Ily módon az SZDSZ és az MSZP közös érdeke a parlamenti status quo fenntartása. Ez a külső támogatás a politikai garanciája annak, hogy 2010-ig megismétlődjön Gyurcsány elhíresült őszödi beszédnek az a – korábban a 2004 őszétől a 2006-os választásokig tartó időszakra vonatkozó – kitétele: „majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna”. Csakhogy ez a taktika most már nem is kecsegtet a győzelem reményével.
A kormány válságkezelő tervei, így például a parlament elé került adójavaslatok (lásd cikkünket a 69. oldalon) mértékadó közgazdászok szerint elégtelenek a bajok orvoslására. Gyurcsány azonban csak szavakban reformer. Horn Gyula viszont alkatában sem volt az, mégis, amikor lépni kellett, volt hozzá bátorsága. A Bokros-csomag elleni tiltakozásul 1995-ben három miniszter is távozott a Horn-kormányból: Kovács Pál népjóléti, Katona Béla titkosszolgálati és Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter, Vastagh Pál igazságügy-miniszter pedig kilátásba helyezte távozását. 2009-ben – semmivel sem kisebb reformkényszerben, mint 14 évvel ezelőtt – nincs olyan kormányzati stabilizációs vagy válságkezelő program, ami ellen lázadva bármely, érdeksérelmet szenvedő ágazat miniszterének lemondással kellene fenyegetőznie. Göncz Kinga külügyminiszter is csak azért távozik május 1-jével a kabinetből, hogy elfoglalhassa a szocialisták EP-lista-vezetői helyét.
A Reformszövetség javaslatai mögött körvonalazódni látszó SZDSZ–MDF „válságkezelési koalíciónak” viszont esélye sincs, hogy akár a jobb-, akár a baloldalról támogatókat szerezzen, s ezzel az indítványt a parlamenti szavazás stádiumáig eljuttassa. Ráadásul politikai tőkéjük sincs hozzá: az SZDSZ leírta magát, az MDF atomjaira hullott, már frakciója sincs. Az IMF-hitelekkel a háta mögött Gyurcsány immáron az államcsőd közvetlen veszélye nélkül bekkelheti ki a jövő tavasszal esedékes választásokig hátralévő egy évet.
A szocialista pártelnök által egykor fennen hirdetett határozott reformpolitikához való visszatérés esélye végképp elillanni látszik. A miniszterelnök retorikájában is egyre nagyobb teret kap a korábban a Fidesz által előszeretettel hangsúlyozott, amúgy nyilván nem minden alapot nélkülöző kívánalom: a reformokhoz előbb meg kell szerezni a társadalom támogatását. Ebből a szempontból ugyanakkor talán éppen most érkezett el a kegyelmi pillanat. Amikor a forint árfolyamának gyengülésén, a hitelek törlesztőrészleteinek emelkedésén keresztül immáron mindenki közvetlenül, a pénztárcáján keresztül érzi a kormányzati teszetoszaság kártékony hatását, alighanem lenne fogadókészség a változásra. A probléma inkább az, hogy a mégoly szegényes kormányzati lépésekben is összemosódik az, melyik intézkedés szolgálja a gazdaság felpörgetését, s melyik az, ami csak tűzoltó megszorítás. Ebben a keszekuszaságban is alighanem az előrehozott választás vághatna csak rendet. Nem véletlen, hogy még soha annyi híve nem volt ennek a – Magyarország újkori demokráciája történetében rendhagyó – forgatókönyvnek, mint napjainkban.
DOBSZAY JÁNOS
Évtizedes, közmegegyezésen alapuló kollektív politikai hazugságot törvényesített az Országgyűlés kormánypárti többsége azzal, hogy gyorsított eljárásban elfogadta néhány KDNP-s politikus semmiből felbukkant ötletét a kampányköltések felső korlátjának eltörlésére. A módosítás mögött többféle politikai szándék is felsejlik.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
