Több száz postaládát törtek fel Budapesten

Több száz levélszekrényt törtek két nap alatt a főváros VII., VIII. és X. kerületében; a rendőrség vizsgálja, hogy mit vittek el a postaládákból - olvasható a BRFK honlapján szerdán.

  • MTI MTI
Több száz postaládát törtek fel Budapesten

A közlemény szerint kedden a Józsefvárosban hat különböző utcában található lakóépületben közel száz levélszekrényt törtek fel ismeretlenek, Kőbányán több tucat feltört postaládáról van jelenleg információja a rendőrségnek. Mint írták szerda délelőtt Erzsébetvárosból érkezett bejelentés, hogy a Rottenbiller utcában is felfeszítették a levélszekrényeket. A rendőrség egyenlőre adatokat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy mi tűnhetett el a postaládákból. Tart annak megállapítása is, hogy az egyes rongálásokkal milyen mértékű anyagi kárt okoztak. Az MTI munkatársa kedden arról számolt be, hogy az egyik Köztársaság téri lakóépületben a levélszekrények mintegy felét törték fel ismeretlen tettesek. Az egyik helyszínelő rendőr azt mondta: "az ajánlószelvényekért feltörték a postaládákat".

Nem tud érvényes ajánlást tenni az a választópolgár, akinek ellopják az ajánlószelvényét, és azzal csalást követnek el, mert a hiteles és a hamis ajánlást is érvényteleníti a szűrőrendszer. A jogszabály szerint aki e héten nem kapja meg az ajánlószelvényét és az értesítőjét, a választási iroda vezetőjétől (a jegyzőtől) egy alkalommal kérhet másikat. A korábbi választásoknál előfordult, hogy ismeretlenek levélszekrényeket törtek fel, mivel az ajánlószelvényekkel együtt kézbesítik a választópolgárnak a névjegyzékbe vételről szóló értesítőt, amely tartalmazza az ajánláshoz szükséges személyes adatokat is. Ha azonban az első alkalommal (általában postai úton) kézbesített ajánlószelvénnyel valaki visszaél, tehát azzal - az értesítőből származó adatokat felhasználva - ajánlást ad le, akkor az újonnan kiadott szelvényt hiába tölti ki hitelesen a tulajdonosa, mert a különböző szűrések után mindkettőt érvényteleníti a rendszer.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.