A lapnak nyilatkozó fiatalember azt mondta: amíg előzetesben volt, reggelente mindenki az egyik kereskedelmi csatorna műsorát nézte, és a képernyő alján futó sms-üzenetek révén tartották a kapcsolatot. A legtöbben egy-egy kódolt biztató mondatot kaptak hazulról, de volt, akinek így üzenték, hogy fizettek előleget az ügyvédnek, vagy azt, hogy elkapták a bűntársát. A Népszava megkereste az RTL Klubot és a TV2-t is. Előbbi szóvivője, Rényi Ádám úgy reagált: a csatornánál nem tudnak róla, és soha nem is érkezett jelzés ilyen jellegű kommunikációról. Hozzátette: nincs eszközük ennek szűrésére, ha valaki nem trágár üzenetet küld, leadják az sms-t. Koltai Tamás, a TV2 sajtóosztályáról azt mondta: először hall a kódolt üzenetekről, nincs lehetőségük szűrni az sms-eket. Hozzátette: ha a jókívánságok valójában mást jelentenek, kódfejtő legyen a talpán, aki azokat értelmezni tudja.A napilap emlékeztetett arra is, hogy a közelmúltban komoly vitát váltott ki, hogy egy házi őrizetből megszökött gyanúsítottnak élő tévéadásban üzente ügyvédje, hogy ne adja fel magát.
Interaktív tévéműsorokban kommunikálnak egymással a bűnözők
Interaktív tévéműsorok segíthetik a bűnözők titkos kommunikációját, általános gyakorlat, hogy az előzetesben ülők így kapnak üzeneteket "kintről", de más célokra is igénybe veszik az interaktív médiát - írta szerdai számában a Népszava egy, pontosan meg nem nevezett, immár szabadlábon levő fiatalemberre, továbbá egy szervezett bűnözéssel foglalkozó, ugyancsak meg nem nevezett nyomozóra hivatkozva.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.