Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Háromnapos rendkívüli kormányülés kezdődik szombaton, a miniszterek a gazdasági akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendjéről és az árvízzel kapcsolatos helyzetről tárgyalnak.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton jelentette be: három napon át tart a szombaton kezdődő rendkívüli kormányülés, ennek témája a gazdaság talpra állítását célzó akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendje és az árvízzel kapcsolatos helyzet lesz. Az elszámoltatásról azt mondta: a minisztereknek már az átadás-átvétel kapcsán rendelkezésükre állnak információk, amelyek újabb és újabb kockázatokat jelentenek a költségvetés szempontjából.
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára bejelentette, hogy elkészült a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése, amely szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, a büdzsében számos súlyos valótlanság, trükk szerepel. Közölte: szombat reggel a részjelentést átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek, tájékoztatta a kormányfőt annak tartalmáról és javaslatot tett arra, hogy hívjon össze rendkívüli kormányülést, amelyen a 3,8 százalékos hiánycél tartására vonatkozó akciótervet dolgoznak ki. Leszögezte: a miniszterelnök össze is hívta a kormány ülését.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.