szerző:
MTI

Előzetes letartóztatásba helyezte - legkésőbb szeptember 27-ig - pénteken a Pest Megyei Bíróság G. Gusztávot, akit a százhalombattai ékszerészgyilkosság kapcsán orgazdasággal gyanúsítanak.

A bíróság tájékoztatása szerint azért van szükség a legmagasabb fokú kényszerintézkedésre, mert a fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és feltehető, hogy a gyanúsított megnehezítené a nyomozást. A végzés nem jogerős.

A százhalombattai ékszerészgyilkosság további gyanúsítottjai már előzetes letartóztatásban vannak, a rendőrség szerdai tájékoztatása szerint részben beismerő vallomást tettek, de megbánást nem tanúsítottak.

Az öt feltételezett elkövetőt egy százhalombattai ékszerész és annak albérlője mellett egy vietnami házaspár megölésével, valamint több, részben Romániában elkövetett fegyveres rablással gyanúsítja a rendőrség. A gyanúsítottak felváltva, kisebb nagyobb létszámmal, előzetes terepszemle után, bérelt autókat használva követték a támadásokat. A gyilkosságok áldozatait több esetben előre megásott gödörbe dobták.

A többnyire ékszerek rablására szakosodott bűnbandától rendszeresen vásárló orgazdát szerda hajnalban, Esztergomban fogták el a nyomozók.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

Fischer Iván: "a zene a legjobb eszköz hidakat építeni"

Fischer Iván: "a zene a legjobb eszköz hidakat építeni"

Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregáció miatt

Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregáció miatt

Helyi iskolások előtt adott át egy fél éve kész futópályát Borkai Zsolt

Helyi iskolások előtt adott át egy fél éve kész futópályát Borkai Zsolt

Kisiklás után helyreállt a vonatközlekedés Miskolcon

Kisiklás után helyreállt a vonatközlekedés Miskolcon