Milyen adatok vannak azokon az állambiztonsági mágnesszalagokon, amelyeket tavaly novemberben sikerült olvasható formában átmásolni ma használatos számítástechnikai adathordozókra? Sokan szeretnének a kérdésre választ kapni, az információs kárpótlásra várók és a történészek egyaránt. Várakozásaikat erősen lehűtötte, hogy a digitalizált adathordozókat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) nem engedte ki a kezei közül, mondván, az azokon lévő, 2060-ig titkosított adatok felülvizsgálatát saját hatáskörben tervezi elvégezni.
Az NBH és a széles politikai kört lefedő titkosszolgálati lobbi eddig is ott akadályozta az egykori állambiztonsági szolgálatok iratainak levéltárba juttatását, ahol tudta. A hivatal évekig a mágnesszalagok létezését sem akarta elismerni, s még a korábbi hivatalvezető Gálszécsy András által irányított, 2003-ban létrehozott irat-felülvizsgálati bizottság elől is rejtegették azokat. A szalagok létezése csak a Kenedi János történész által vezetett újabb irat-felülvizsgálati bizottság 2008-ban nyilvánosságra hozott jelentéséből derült ki.
Tavaly decemberben Szollár Domokos kormányszóvivő azt közölte, hogy az NBH február közepéig kapott időt, hogy áttekintse, milyen adatokat sikerült előbányászni a szalagokról. A feladat elvégzéséről hivatalos tájékoztatást nem adtak a szolgálatok, ám úgy tűnik, megtörtént. Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn egy parlamenti interpellációra adott válaszában azt mondta, a mágnesszalagokon többek között a hálózati nyilvántartás található, az ügynökök valódi, illetve fedőnevével. A további feldolgozómunkát a kormány szeretné civil kontroll alá helyezni, ezért úgy döntött, Kenedi vezetésével háromtagú bizottság felügyelheti majd a hálózati nyilvántartás hiánytalan feldolgozását, a minősítések felülvizsgálatát és a minősítésüket vesztett adatok levéltárba küldését. A leendő bizottság tagjai korlátozás nélkül betekinthetnek a dokumentumokba – ígérte Bajnai –, s ha úgy találják, hogy az NBH indokolatlanul szeretné fenntartani egyes adatok titkosítását, akkor kifogással élhetnek.
A miniszterelnök jó irányba tett kezdeményezéséből sokat levon, hogy nem akkor döntött így, amikor a mágnesszalagok átvizsgálását megkezdték. Az adatok áttekintésével mostanra akár már végezhettek is volna a szakemberek. Így – mivel Bajnai egy évre bízná meg a Kenedi-bizottságot a munkával – lényegében csak a következő kormányra hagyományozza a munka folytatását. Pedig nem kevés – információink szerint mintegy 50 ezer – hálózati személyt lehet beazonosítani a mágnesszalagokról nyert adatok alapján. Ha a szám stimmel, akkor az is szinte bizonyos, hogy hiányosak voltak az adatok, azaz nem az összes szalagot „találták meg” a nemzetbiztonságiaknál, vagy a nagy selejtezés időszakában ezeket is manipulálták. Az állambiztonságiak ugyanis 1974-től vitték fel számítógépre az adatokat, az pedig már egy 1989-es belső felülvizsgálatnál kiderült, hogy a számítástechnikai adatbázisban 70 ezer kizárt hálózati személy neve szerepel – vagyis ebben a számban az aktív ügynökök még nem is voltak benne.
Nem tudni pontosan, a nemzetbiztonsági szolgálatok mikor használták utoljára a mágnesszalagokat. Az már korábban kiderült, hogy 1992 őszén megpróbálták kinyerni belőlük a III/III-as, belbiztonsági csoportfőnökség által foglalkoztatott hálózati személyek adatait, de ez a szolgálatok közötti átjárás – azaz a kémelhárításnak, néha a katonai elhárításnak, illetve a hírszerzésnek átadott hálózati személyek – miatt nem volt sikeres. Az is biztos, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába Kondor Katalin akkori rádióelnökről 2003 őszén bekerült dokumentumok között van egy számítógépes adatbázisból származó is, ami szintén kérdéseket vet fel. Ez a dokumentum nyomtatott formában került ugyanis a levéltárba, nem tudni viszont, ki és mikor printelte ki. Ha 1990-ben, akkor feltételezhetően nemcsak a Kondorról szóló dokumentumról készült papírmásolat, hanem az egész adatbázisról. Ilyen, a mágnesszalagokról kinyomtatott hálózati nyilvántartást azonban az NBH nem adott át a levéltárnak. Ha viszont 2003-ban, kifejezetten Kondor miatt nyomtatták ki az egyik állítólagos beszervezési kartont, akkor ez azt jelenti, hogy az NBH mindvégig hozzáfért a mágnesszalagokhoz, és le is tudta olvasni annak tartalmát. Vagyis az egész tavalyi mágnesszalag-olvasási próbálkozás megúszható lett volna.
A múlt év végén átmásolt szalagok ráadásul csak három adatbázis anyagát tartalmazzák, a hálózati személyekét, a megfigyeltekét és az úgynevezett Központi Kémelhárítási Adattárat. A csekély adatmennyiség alapján sejthető, hogy ez utóbbinak valószínűleg csak egy részét. Az állambiztonságiaknál azonban jóval több adatbázis létezett, például a katonai elhárítás speciális adattára, a postai forgalom ellenőrzésének adattára, és olyanok is, amelyeknek csak a kódneve ismert, de a tartalma még ma sem. Ezek sorsáról semmit sem tudni, akár még elő is kerülhetnek.
Az előző Kenedi-bizottság munkája nyomán az is kiderült, hogy a hírszerzés adattára megvan. Az is tudható, hogy amilyen életbe vágóan fontos adatok szerepelhetnek rajta, olyan slendriánul kezelték őket. Forgács Imre igazságügy-miniszternek Gulyás József szabaddemokrata képviselő kérdésére írt idén januári válaszából például az derült ki, hogy az „I” jelű hírszerzési adattárat 1990 januárjában kiemelték az egységes számítástechnikai adatbázisból, s átadták a III/I-es csoportfőnökségnek, majd a későbbi Információs Hivatalhoz (IH) került. Az IH 1990 szeptemberében a Belügyminisztérium adatfeldolgozó szolgálatát kérte meg, hogy a mágnesszalagokat másolja át winchesterre, mert nem volt megfelelő számítógépe. A winchester később mindenféle átadás-átvételt igazoló dokumentum nélkül visszakerült az IH-ba, s jelenleg is ott található, miközben maguk a mágnesszalagok szőrén-szálán eltűntek.
RIBA ISTVÁN
