Még egy hétig kérhet igazolást, aki nem a lakóhelyén szavaz

Még egy hétig, jövő péntekig kérhetnek igazolást azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni az októberi önkormányzati választáson.

  • MTI MTI
Még egy hétig kérhet igazolást, aki nem a lakóhelyén szavaz

A jogalkotó törekvése az volt, hogy az önkormányzati választásban az önkormányzat életében érdekelt személyek szavazzanak, ezért sokkal szigorúbbak az igazolással szavazás feltételei, mint az országgyűlési választás során. Az országgyűlési képviselők választásán bárki kérhet igazolást, ha a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, és ezt már előre tudja, a választó pedig megkötés nélkül bármely másik településre kérhet igazolást.

Az önkormányzati képviselők választásán azonban csak azok kérhetnek igazolást, akik a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeznek, és ők is csak abban az esetben szavazhatnak a tartózkodási helyen, ha azt 2010. június 16-át megelőzően jelentették be, és az a szavazás napjáig nem szűnik meg. 2006-ban körülbelül 3500 igazolással szavazó volt az önkormányzati választáson (a 2010-es országgyűlési választáson pedig 57 ezer).

Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján jövő péntek 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti helyi  választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha a választópolgár meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is lehet igazolást kérni, úgy, hogy a kérelem jövő keddig megérkezzen a lakóhely szerinti helyi választási irodába. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes oldalán, a valasztas.hu-n megtalálható az igazoláskéréshez szükséges dokumentum, elektronikusan kitölthető formátumban.

Az igazolás kiadása után nincs lehetősége a választónak arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon, vagyis csak ott szavazhat, ahová az igazolást kérte, és ha mégis a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottság előtt jelenne meg, ott nem szavazhat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.