A Legfőbb Ügyészség politikai nyomásgyakorlásáról írt lemondó levelében a volt főügyész

Fürcht Pál utólag már úgy látja, Szabó Bencének „igaza volt abban, hogy nem az ügyészségen tett feljelentést”, inkább a nyilvánossághoz fordult a Gundalf-ügyben.

  • HVG

A Legfőbb Ügyészség informális nyomásgyakorlással érhette el, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen ne nyomozzanak a magyar titkosszolgálat után, amely az aranykonvojügyben, illetve a Szabó Bence rendőr százados által feltárt Gundalf–Henry-ügyben is szerepet játszhatott – derül ki a KNYF volt vezetőjének, Fürcht Pálnak a leveléből. Fürcht júniusban mondott le tisztségéről, ehhez írt indoklást az azóta szintén lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek, amelynek részleteit most a 444 közölte.

Fürcht azt állítja, hogy egy legfőbb ügyészségi vezető az ő beosztottjának „ténylegesen nem utasításokat adott, hanem instrukciókat, azzal az elvárással, hogy azokkal azonosuljon”, vagyis úgy alakította az eljárást, hogy annak ne legyen írásos nyoma, ne legyen hozzá visszavezethető.

https://hvg.hu/360/20260611_furcht-pal-fougyesz-lemondott-ukran-aranykonvoj-ebx

„Többször jeleztem Legfőbb Ügyész Úrnak, hogy az utóbbi időben olyan, a Legfőbb Ügyészség és az Alkotmányvédelmi Hivatal közötti viszonyt észleltem, amely nem fér össze szakmai meggyőződésemmel, és egyedi ügyekben károsan befolyásolja a tisztességes eljárás és az anyagi igazság felderítésére törekvés követelményét” – írta Fürcht. Az aranykonvojügyben állítása szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megtévesztette a Legfőbb Ügyészséget, és „kreált” egy olyan bűnügyet, amellyel elérte, hogy „a Legfőbb Ügyészség kijelölje a NAV-ot egy pénzmosás miatti nyomozásra, amelyre egyébként annak nincsen hatásköre”. Megemlítette azt is, hogy az AH és a Legfőbb Ügyészség előzetesen egyeztettek a feljelentésről, végül őt az nyugtatta meg, hogy a feljelentés szövege szerint az Információs Hivatal (a magyar hírszerzés) által gyűjtött adatokra alapozzák a gyanút.

Fürcht azt állítja, egy legfőbb ügyészségi vezető berendelte egy, az ügyben nyomozó beosztottját, ő azonban a feletteseként nem lehetett jelen a találkozón. „Emelt hangnemben kérte ki magának, hogy megkérdőjelezem a Legfőbb Ügyészség döntését a gyanú meglétét illetően, és kifejtette, hogy a Legfőbb Ügyészség nem volt megtévesztve” – írta erről a KNYF volt vezetője. Hozzátette, „azzal a körülménnyel, hogy beosztottam előtt engem »idiótának« és »Isten barmának« nevezett, együtt tudok élni”.

A KNYF volt vezetője ezután leírja, hogy az AH „az elmúlt héten lényegében elismerte, hogy a feljelentés politikai megrendelésre történt, és a cél az volt, hogy az aranykonvojon március 5. napján rajtaüssenek”. Fürcht szerint ugyanakkor ennek a nyomásgyakorlásnak nincs írásos nyoma, ezt a módszert gyakran alkalmazta a fent említett vezető.

A Nagy Gábor Bálintnak írt levélben jelezte aggályait a Tisza Párt informatikusával, Gundalffal kapcsolatos ügyben is. Fürcht szerint „a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozásából is lényegében kizártak, és egyúttal a nemzetbiztonsági szolgálatot legfőbb ügyészségi utasításra a nyomozásba bevonták”. Utólag úgy látja, az akkoriban a Nemzeti Nyomozó Irodánál dolgozó Szabó Bence századosnak „igaza volt abban, hogy nem az ügyészségen tett feljelentést”, inkább a nyilvánossághoz fordult.

Fürchttel szemben szeptember 9-én fegyelmi eljárást indított a Legfőbb Ügyészség, azzal gyanúsítják, hogy megszegte hivatali kötelességét, illetve magatartásával sértette vagy veszélyeztette az ügyészi hivatás tekintélyét. Ennek alapja, hogy lemondása előtt több levelet és két belső iratot is elküldött főügyész társainak az aranykonvojügyről, amelyeket a Legfőbb Ügyészség szerint a címzettek nem láthattak volna. Fürcht szerint viszont éppen a szervezet integritását és a hivatás tekintélyét védte, amikor beszámolt kollégáinak arról, milyen visszásságokat tapasztalt.

A Legfőbb Ügyészség 444-nek küldött válasza szerint „a nyomozások érdekét sértené az ügyekkel kapcsolatos tájékoztatás”. Hozzátették, hogy „a kérdezett és más ügyeket érintő – a közvélemény félretájékoztatására alkalmas – integritássértések miatt a Legfőbb Ügyészség jelenleg is belső vizsgálatot folytat”.

https://hvg.hu/itthon/20260807_keringo-legfobb-ugyeszseg-furcht-pal-nagy-gabor-balint

Nyitókép: Fürcht Pál. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert

Hozzászólások