Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyetlen nap alatt 14 határsértőt és egy hontalan embercsempészt fogtak el a hatóságok a Bács-Kiskun megyei határszakasz mentén - közölte a helyi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint szerdán hajnali 3 órakor a Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőrei fülelték le a hontalan embercsempészt, aki járművével egy hattagú koszovói családot - két felnőttet, három gyermeket és egy fiatalkorút - akart Magyarország területére juttatni a zöldhatáron át.
Meghallgatása során a család elmondta: az embercsempész 7.700 eurót kért a „szolgáltatásért”. A koszovóiak menekült státusz iránti kérelmet nyújtottak be a magyar hatóságokhoz, a hontalan férfi ellen pedig embercsempészet megalapozott gyanúja miatt eljárás indult - tette hozzá az őrnagy, aki jelezte: ugyancsak szerdán a kelebiai és bácsalmási határőrök további nyolc határsértővel szemben is intézkedtek.
Előbbiek három koszovói állampolgárt fogtak el tiltott határátlépés miatt. Utóbbiak Csikéria belterületén két algériai, két tunéziai és egy ismeretlen állampolgárságú illegális határátlépőt igazoltattak és állítottak elő. Kihallgatásukat követően valamennyien a Kiskunhalasi Őrzött Szállásra kerültek. A koszovóiakat később idegenrendészeti őrizetbe vették, míg a többieket kiutasítják az országból - mondta a sajtószóvivő.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.