Egyetlen képviselőjének mentelmi jogát sem függesztette fel az Országgyűlés az utóbbi egy évben. Ezzel korántsem a „politikusbűnözést” támogatta, ahogy a Jobbik akciói nyomán sokan gondolhatják. A közvéleményt jogosan irritáló mostani bűnügyek nem jutottak ugyanis odáig, hogy az Országgyűlésnek arról kelljen határoznia, kihallgatószobába vagy a vádlottak padjára engedi-e valamelyik tagját. A mentelmi ügyek többsége – ahogy 1990 óta mindig – magánvádas rágalmazási-becsületsértési eset, ráadásul gyakran egymást ócsároló politikusok bíróságra vitt vitája van mögöttük (lásd táblázatunkat a 16. oldalon).
Nincs tehát szó arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás sorozatban tárná fel a képviselőket érintő köztörvényes ügyeket, amiket az Országgyűlés akadályoz felderíteni, bár tény, hogy akadtak olyan esetek is a 2006-ban alakult parlament történetében, amelyek felvetik ennek gyanúját. Pedig a kezdet biztató volt. Az első ülésnapok egyikén kiadta a Ház Császár Antal (akkor fideszes, ma független) képviselőt, akit adócsalással és magánokirat-hamisítással vádoltak. A mindig paritásos – fele kormánypárti, fele ellenzéki – mentelmi bizottság egyhangú szavazással javasolta, hogy engedjenek szabad utat az igazságszolgáltatásnak, és a Fidesz-frakció sem gördített akadályt ez elé. Egy évvel később már aggasztó jel mutatkozott. A bizottság 9:1 arányban azt indítványozta, hogy Juhászné Lévai Katalin (MSZP) közokirat-hamisítási ügyét engedjék tovább, a parlamenti szavazáskor a sok tartózkodó szocialista képviselő miatt nem jött össze a mentelmi jog felfüggesztéséhez szükséges kétharmados többség. Hasonlóképpen kapott védelmet 2009 februárjában Szabados József is, noha a bizottság 6 igennel, 1 nem és 1 tartózkodás ellenében kiadta volna a szocialista képviselőt, hogy hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás vádjával bíróság elé állítsák, a nemmel szavazó frakciótársak megvédték ettől (HVG, 2009. május 25.). Fennmaradt Arató Gergely (MSZP) mentelmi joga is, őt azért vitte volna bíróság elé a vádhatóság, mert az ügyészség szerint felelősség terheli, amiért kerti grillsütés közben súlyosan megsérült az ötéves gyermeke. A bizottság egyhangúlag a mentesség fenntartását javasolta, és így ítélte meg a parlament többsége is (a képviselő előre bejelentette, hogy vita nélkül elfogadja a Ház döntését).
Kevésbé egyértelmű Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-vezetők esete. A függetlenek között ülő két politikus az UD-ügy kapcsán került az ügyészség célkeresztjébe, személyes adattal visszaélés és kényszerítés címén, és a bizottságban 4:4-es döntetlen alakult ki, ami egyet jelent azzal, hogy nem javasolták a felfüggesztést. Ezt az indítványt nem írta át a T. Ház sem, így megakadt az eljárás Dávidék ellen. Ez esetben nem állítható, hogy az úgynevezett megfigyelési ügyből következő büntetőeljárás nem akadályozta volna a képviselők törvényhozói munkáját, vagy azzal nem lett volna összefüggésben. A legfőbb ügyész azonban egyértelműnek látta, hogy Dávidék egyszerűen egy konkurens MDF-politikus, Almássy Kornél pártelnökjelölti visszalépését kívánták kikényszeríteni, s eközben egy telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozatalával „jelentős érdeksérelmet” okoztak például Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgatónak. Tény ugyanakkor, hogy az UD-ügy tisztázásához hozzájárult volna, ha a két képviselő tettét bíróság ítéli meg – amire persze még sor kerülhet, ha tavasszal elvesztik mandátumukat.
A példák jelzik, hogy a magyar ügyek nem klasszikus mentelmi esetek, nem a kormányzat által megszorongatott törvényhozók védelméről van szó. A demokráciák többségében – szemben Magyarországgal – nemcsak a rendőrség áll kormányirányítás alatt, hanem az ügyészség is. Igencsak helyénvaló tehát, ha az ellenzék védelmében létezik mentelmi jog, ráadásul olyan, amiről bűncselekmény esetén maga az érintett képviselő sem mondhat le, és a Házban sem elég az egyszerű többség a felfüggesztéshez. Mindez elvileg arra szolgál, hogy egy képviselő szabadon, a későbbi büntetőjogi számonkéréstől való félelem nélkül szólhasson-szavazhasson az Országgyűlésben, illetve mondvacsinált ügyekkel ne akadályozhassák törvényhozói munkáját, például ne gátolhassák meg, hogy egy kulcsfontosságú szavazáson részt vegyen.
Újabban a kampányában a mentelmi jog eltörlését hirdető Jobbik is belátni látszik mindezt. Az igazságügyminiszter-jelöltjüknek tekintett Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a napokban visszatért ugyanis ahhoz a korábbi Jobbik-állásponthoz, hogy nem kidobni kell a mentelmi jogot, hanem újraszabályozni. A még kidolgozatlan – s eddig inkább a politikus magánvéleményeként forgalmazott – elképzelés szerint az immunitás csak a törvényhozói munkával kapcsolatban illetné meg a képviselőket. Biztosra vehető, hogy a parlamentbe került Jobbik már nem lesz olyan vehemens ez ügyben a Kossuth téri falak között, mint most választási gyűléseken.
Az eltörlésnek több lenne a kára, mint a haszna. Felforgatná a közjogi rendszert – hiszen például bíróknak, ügyészeknek is van mentelmi joguk – , s úgy nyitná meg az utat a parlamenti képviselők esetleges kormányzati vegzálása előtt, hogy nem valódi akadályt távolítana el a „politikusbűnözés” elől. A törvény előtti egyenlőség alóli alkotmányos felmentés ugyanis csak a büntetőeljárásra vonatkozik. Székely Zoltán egykori FKGP-képviselő vesztegetési ügyében a Legfelsőbb Bíróság 2002-ben kimondta, hogy rendőrségi törvény adta eszközökkel ma is szabadon élhetnek a bűnüldözők. Semmi akadálya sincs tehát annak, hogy egy mentelmi joggal rendelkező „politikusbűnöző” tettenérését, lebuktatását megszervezze a rendőrség.
JUHÁSZ GÁBOR
