szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az elkövetéstől számított 24 órán belül elfogták a vásárhelyi rendőrök azt a hajdúszoboszlói nőt és férfit, aki a gyanú szerint pénteken délben rátörte az ajtót egy idős férfire Hódmezővásárhelyen, majd elvitte a megtakarított pénzét - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Tuczakov Szilvána a részletekről elmondta: pénteken a déli órákban egy férfi és egy nő csöngetett be az idős férfihez azzal, hogy az önkormányzattól jöttek. Amikor az áldozat kinyitotta az ajtót, földre teperték, megkötözték, majd hogy megnehezítsék a segélyhívást, a kamrába zárták. Ezután átkutatták a lakást, ahonnan végül több mint hárommillió forintot vittek el.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói rövid idő alatt megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével az idős férfi hajdúszoboszlói ismerősei gyanúsíthatók. A vásárhelyi rendőrök ekkor a Hajdú-Bihar megyei településre mentek, ahol szombaton reggel el is fogták a két feltételezett elkövetőt, egy 31 éves férfit és egy 33 éves nőt. Kihallgatásukat követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. Ellenük rablás minősített esete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hírszerző/FH Itthon

Lelőttek egy bankrablót Kispesten

Egy bankrablót lelőttek a rendőrök, egyet elfogtak, egy pedig állítólag bemenekült egy panelház lépcsőházába pénteken délután, Kispesten. A harmadik személyről egyelőre bizonytalanok az információk.

Hírszerző/FH Itthon

Kihallgatták a harmadik kispesti rablót

Nem szereti a rendőröket, de elismeri teljesítményüket - ezt mondta Teve utcai kihallgatásán a pénteki, kispesti rablótámadás harmadik gyanúsítottja.

MTI Itthon

Útonálló rablókat fogtak el Borsodban

A miskolci rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást négy gesztelyi fiatalember ellen, akik két fiút raboltak ki a Gesztely és Hernádkak közötti körforgalomnál - közölte a rendőrség.

hvg.hu Itthon

Elismerően beszélt a bankrabló az őt elfogó rendőrökről

A rendőrség még vizsgálja, honnan szerezték fegyvereiket a kispesti bankrablás elkövetői, akik a támadásban vállalt saját szerepüket igyekeznek csökkenteni a nyomozó hatóság előtt - tudta meg a hvg.hu Fülöp Valtertől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi igazgatójától. A november 28-án elfogott gyanúsítottnál egy hamis rendőri igazolványt is találtak a nyomozók.

MTI Itthon

Elfogták a duplázó pécsi benzinkúti rablót

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint még szeptemberben két héten belül kétszer rabolta ki ugyanazt a benzinkutat Pécsen - közölte a rendőrség csütörtökön.

hvg.hu Itthon

Egy nap alatt elfogták a rablókat

Egy mozgáskorlátozott idős férfit raboltak ki Mezőkövesden, a rendőrség 24 órán belül elfogta a négy elkövetőt - közölték a police.hu-n.

MTI Itthon

Hárman voltak a kispesti bankrablók

Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.