Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Papp Tibor elmondta: továbbra is alapvetőnek látja a Fidesszel a közös kormányzati felelősségvállalást, a két párt szoros együttműködését.
Papp Tibor, a KDNP korábbi alelnöke is indulna a pártelnöki posztért a kereszténydemokraták december 18-ai Országos Választmányi ülésén, ahol megválasztják a párt országos vezetőit és tisztségviselőit.
A párt korábbi Hajdú-Bihar megyei vezetője úgy fogalmazott: "alapvető elvárásunk, hogy az országgyűlési képviselőink, polgármestereink, önkormányzati képviselőink jelöléséről mi magunk kereszténydemokraták dönthessünk minden megyében, minden településen. Ez ma nem így van, főleg vidéken."
Hangsúlyozta: továbbra is alapvetőnek látja a Fidesszel a közös kormányzati felelősségvállalást, a két párt szoros együttműködését. Szerinte ez ma vidéken nem valósul meg, ebben szeretne változást hozni, hogy a vidéki szervezetek ne csak jelképesnek érezzék a két párt összefogását.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.