Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kiraboltak egy kisboltot Budapest XIII. kerületében szerda este - a bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.
Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, egy ismeretlen férfi belépett a Kresz Géza utcai kisboltba, majd feltehetően fegyverrel megfenyegette az ott tartózkodó alkalmazottat és a bevétel átadását követelte.
Miután valamennyi készpénzt kapott, az elkövető elmenekült a helyszínről. A rablás során személyi sérülés nem történt, lövés nem dördült el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.