Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az RTL Klub támadta a Jobbik médiatörvényhez benyújtott módosító javaslatát, arra hivatkozva, hogy az korlátozza a sajtószabadságot - írta a Hír24.hu.
A Jobbik által a médiatörvényhez benyújtott módosító indítvány 20 százalékra korlátoza a nagy kereskedelmi csatornák híradásaiban a bűnügyi hírek arányát. Az RTL Klub szerint ezzel az alkotmányellenes lépéssel alapvetően szűkítik a nyilvánosságot és korlátozzák a sajtószabadságot. A csatorna közleménye szerint az Országgyűlésben nagy többséggel elfogadott javaslat ráadásul a médiaalkotmánnyal sem egyeztethető össze, hiszen az kimondja, hogy a vitatott kérdésekről és eseményekről a médiumoknak be kell számolniuk.
Az RTL Klub közleménye szerint a módosító javaslat beláthatatlan következményekkel jár, hiszen még csak azt sem definiálja, mi számít bűnügyi hírnek, így értelmezhetetlen és betarthatatlan. Ráadásul - teszi hozzá a közlemény - a javaslat adminisztratív módon rontja a kereskedelmi televíziók információs versenyhelyzetét azzal, hogy ilyen korlátozást csak a kereskedelmi televíziókban ír elő, miközben a közszolgálatban a hírek akár 100 százaléka is szólhat "bűnesetekről".
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.