100 forintért szondáztathatják magukat a pécsi fiatalok

Fali alkoholtesztert helyeztek el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki Főiskolai Karának B-Klubjában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére pénteken; a 200 ezer forint értékű véralkoholszint-mérő készülék február 8-tól működik.

  • MTI MTI
100 forintért szondáztathatják magukat a pécsi fiatalok

A szponzorok segítségével megvásárolt eszközt Bertáné Wingert Erzsébet, a főkapitányság munkatársa mutatta be a sajtó munkatársainak. A készülék százforintos érmével működik: egy szívószállal kell a membránba fújni a gép utasításai alapján, majd a berendezés megállapítja a véralkoholszintet, vagyis azt, hogy a használó ittas vagy sem.

”Sokan úgy gondolják, hogy egy rövid idő után már nincs szervezetükben alkohol, és autóba ülnek. A teszter viszont mindenkinek lehetőséget nyújt az önellenőrzésre” - hangsúlyozta Bertáné Wingert Erzsébet. A rendőr őrnagy a fővárosi West Balkánban történtek kapcsán elmondta: a B-klubban az első dolguk volt ellenőrizni a menekülési útvonalakat, és mindent rendben találtak. Hozzátette, hogy ha sikeres lesz az alkoholteszter működése és lesz arra pénz, akkor újabb készülékek felszerelésére lehet számítani.

A pécsi az ország második ilyen kihelyezett alkoholtesztere. Az elsőt Érden, a Spaten Klubban telepítették, az azóta is sikeresen működik.



Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.