Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A magzati élet védelméről szóló törvény módosítását kezdeményezi a Jobbik, az indítvány szerint csak orvosi indokok alapján lehetne abortuszt elvégezni, vagy akkor, ha a terhesség bűncselekmény következménye - közölte Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő szombaton budapesti sajtótájékoztatón.
Azt szeretnék elérni, hogy "a törvényhozói szándék iránymutatói jelleggel foglaljon állást az élet mint legfőbb érték védelme mellett, annak méltóságát a fogantatástól a sírig oltalmazva" - fogalmazott Hegedűs Lórántné. Az 55 éve hatályos életellenes szabályozás következtében a magyar társadalom súlyos, válságos helyzetbe került - tette hozzá Hegedűs Lórántné. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "a legvédtelenebbekkel szemben maradtunk érzéketlenek. Nem adtunk meg minden segítséget a várandós édesanyáknak. Ez az elmúlt fél évszázadban (...) hatmillió magzati áldozathoz vezetett."
Z. Kárpát Dániel arról beszélt: az előrejelzések szerint 2050-re mintegy kilencmillió ember marad Magyarországon. Mint mondta, benyújtott törvényjavaslatuk nem "drákói szigorúságú", sokkal keményebb szabályozásokkal lehet találkozni Nyugat-Európában. "Azt a káros tendenciát szeretnénk megszüntetni, mely szerint az életnek nincsen szentsége ma Magyarországon" - fogalmazott Z. Kárpát Dániel. A törvényjavaslatot Hegedűs Lórántné, Mirkóczki Ádám és Z. Kárpát Dániel pénteken nyújtotta be.
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője pénteken közölte: pártja sajnálja, hogy a magzati élet védelmének alkotmányos szabályozása lekerült az alkotmányozás napirendjéről.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.