Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az Index szerdai cikke szerint az Ítélőtáblán újraindult perben a vád szerint a két rendőr maga döntött úgy, hogy nem csinál ügyet bizonyos emberek szabálysértéseiből.
Több száz közlekedési szabálysértés süllyedt el érdemi intézkedés nélkül, derült ki két budapesti rendőr újraindult büntetőperéből.
A perben összesen 23 eltussolt szabálysértési ügyről van szó, például Kaszás Attila színész 2007-es gyorshajtásáról. A két rendőr szerint azonban több száz ügy, köztük Deutsch Tamás, Juszt László, Demszky Gábor, Lendvai Ildikó szabálysértési ügyei is érdemi intézkedés nélkül kerültek irattárba, ezek az ügyek azonban már elévültek. A vádlottak felfelé mutogatnak: egyikük szerint néha feletteseik konkrét utasítására cselekedtek.
Juszt László szabálysértési papírjára állítólag Gergényi Péter egykori főkapitány neve volt ráírva , hogy ő kérte a megszüntetést. Az ítélőtáblán szerdán újraindított per az elsőfokú per megismétlése. Az ügyben felmentő ítélet született 2010 januárban, mely szerint a vádlottak "tévedésben voltak cselekményeik társadalomra veszélyes voltának felismerésében".
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.