Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Összesen mintegy kilencmillió forint pénzbírságot szabott ki a két országos kereskedelmi televízióra szerdai ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője.
Az RTL Klub három, tavaly sugárzott műsorára összesen mintegy hétmillió forint pénzbírságot róttak ki, a televízió tavaly az egyik műsorában "egy közismert sportoló öltözékén jelentetett meg burkolt reklámnak minősülő információt". Mivel azóta változott a jogszabály, a jövőben kevésbé kell számolni hasonló büntetéssel. A másik két esetben a kiskorúak védelme alapján szabtak ki bírságot az RTL Klubra.
A TV2 egyik műsorára pedig - szintén burkolt reklám miatt - kétmillió forint bírságot rótt ki a médiatanács. A testület szóvivője elmondta, hogy összesen 16 esetre vonatkozóan hozott elmarasztaló döntést a médiatanács, ezen belül 5 esetben pénzbírságról, 11 esetben figyelmeztetésről határoztak.
Az országos kereskedelmi televíziók négy műsora mellett az ATV-t is elmarasztalták, e társaságnak 100 ezer forint pénzbírságot kell kifizetnie egy vásárlásra buzdító műsora miatt. Mivel a Neo FM országos kereskedelmi rádió egyik reggeli műsorában első alkalommal követett el jogsértést, a médiatanács csak figyelmeztetést szabott ki a rádióra. Több kisebb médiaszolgáltatót érintően is a legenyhébb büntetésről döntött a testület, összesen tíz esetben - tette hozzá Kiricsi Karola.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.