Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Hétfőn várható, hogy szavaz a Ház a monetáris tanács négy új, külsős tagjáról, ha a gazdasági bizottság elnöke még a héten megnevezi a jelölteket.
Jövő heti, kétnapos ülésén választhatja meg a jegybank monetáris tanácsának négy tagját az Országgyűlés, amely kedden politikai vitanapot tart a demográfiai helyzetről az ellenzéki Jobbik kezdeményezésére - tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön, a házbizottság ülése után.
Az Országgyűlés tanácskozása hétfőn mandátumigazolással kezdődik: Mikola István megüresedett helyére a Fidesz Cserna Gábort jelölte, aki hétfőn esküt is tesz. (Mikola István március elsejétől az OECD nagykövete, ezért képviselői mandátumáról lemondott.) Szintén hétfőn várható, hogy szavaz a Ház a monetáris tanács négy új, külsős tagjáról, ha a gazdasági bizottság elnöke még a héten megnevezi a jelölteket.
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn lesz a 2006-os őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések semmissé tételéről szóló törvényjavaslat záróvitája és szavazása. Az MTI úgy tudja, hogy ennél a voksolásnál az MSZP-frakció név szerinti szavazást kér. A kormány a házbizottsági tanácskozáson jelezte: szeretné, ha szavaznának az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz beterjesztett indítványokról.
Várhatóan pénteken a Ház elé terjeszti a kabinet a kolontári iszapkatasztrófa és a felsőzsolcai árvízhelyzet miatt szükségessé vált veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatait. Azt szeretnék, ha erről a parlament a házszabálytól való eltéréssel szavazna - jegyezte meg Altorjai Anita. Kedden öt és fél órás időkeretben politikai vitanapot tart a parlament a Jobbik kezdeményezésére a magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége címmel.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.