„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Közel nyolcszázezer ember küldte vissza eddig az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet - közölte Szájer József, a nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
A kérdőívek feldolgozása után az eredményekről tájékoztatnak minden országgyűlési képviselőt - mondta az európai parlamenti képviselő, miután a konzultációs testület egy tagjával, Szili Katalin független képviselővel megtekintette az alkotmányozási kérdőívek feldolgozását a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEK KH).
Szájer közölte, azokat a pontokat, amelyeket a válaszadók többsége támogat vagy elutasít, módosító indítványok részeként benyújtják majd. Szájer József példaként említette, hogy az "állampolgári kötelezettségek" és az életfogytiglani szabadságvesztés tekintetében "nagyon magas" támogatottság figyelhető meg a válaszadók körében. "A parlamenti szavazás utolsó pillanatáig" várják vissza a kitöltött kérdőíveket - mondta.
Szili Katalin volt MSZP-s, jelenleg független képviselő, a Szociális Unió nevű szervezet elnöke azt hangsúlyozta, hogy "az alkotmányozás nem lehet pártpolitikai megítélés kérdése". A visszaküldött kérdőívek 96 százaléka "érvényes"; ezt azt jelzi, hogy az állampolgárok segíteni akarnak, hogy a jövőbeni alkotmány valóban Magyarország alkotmánya legyen - mondta. Vetési Iván, a KEK KH vezetője közölte, óránként negyvenezer kérdőívet tudnak feldolgozni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.