„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Tizenkét, az alkotmányozással összefüggő kérdésből álló kérdőívet készített az LMP. Az ellenzéki párt szombati közleménye szerint az internetes kérdőív segít eligazodni az állampolgároknak, hogy a kormánypártok valóban a nevükben alkotmányoznak-e.
A Kinek a nevében kormányoznak? című kérdőív kérdései érintik egyebek mellett a jogállami garanciákat, az Alkotmánybíróság hatáskörét, a lakhatáshoz való jogot, a világnézeti semlegesség kérdését, a természetvédelem fontosságát, a visszaható jogalkotás tilalmát, a jövő generációk jogait és az egyes közjogi intézmények élén állók újraválaszthatóságának korlátozását.
Az LMP közleménye szerint a kérdéssor rávilágít arra is, hogy "egy tizenkét pontból álló, bizonytalan sorsú kérdőív nem biztosítja az állampolgári részvételt" az alkotmányozásban. Mint írták, ehhez valós egyeztetési folyamatra, széles társadalmi konszenzusra és elegendő időre van szükség, ezért az LMP úgy tartja, hogy az új alaptörvényt a következő Országgyűlésnek vagy népszavazásnak kell megerősítenie.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.