szerző:
Kovács István

Egy inaktív Gyurcsány Ferenc ült szerdán az MSZP kazincbarcikai „részországgyűlésén”, úgy viselkedett, mintha némaságra lenne ítéltetve. Pedig egyre többet blogol és gerjeszti a vitát maga körül, olyannyira, hogy internetes megszólalásait már a kormánypárt is kritikával illette. A volt miniszterelnököt a világhálón betöltött szerepéről, a kormány munkájáról és az egyre jobban érzékelhető elszegényedésről kérdeztük.

hvg.hu: Megtalálta és kíméletlenül ostorozza Orbán Viktort a világhálón, amiért a Fidesz-kommunikáció Önt gyávának nevezi.

Gyurcsány Ferenc: Az emberek beszélgetnek a kocsmában, beszélgetnek otthon és mostanában egyre többet és többen a világhálón. Nem csak a Parlamentben folyik a politika.  Ha az ember sokakhoz el akar jutni, akkor olyan fórumot keres, amit sokan látogatnak. A Facebooknak milliós tábora van Magyarországon, a gyerekeim, ismerőseim jelentős része „lóg a neten”. Nekünk, politikusoknak is itt kell lennünk, ha el akarjuk mondani véleményünket. Az internet szabad, emberi formája a csevegésnek, alkalmas arra, hogy az ember saját nyelvén közvetlenül szóljon a választókhoz, ők pedig majd eldöntik, hogy tetszik-e amit mondok, vagy nem.

Hvg.hu: Nagyon sok negatív visszajelzést kap?

Gy.F.: Régóta az a tapasztalatom, hogy az emberek végtelenül normálisak. Ha boltba, moziba vagy kocsmába megyek, mindig csak olyanokkal találkozom, akik odajönnek hozzám és azt mondják: csináljam tovább. Aki nem szimpatizál velem, az nem jön oda. Igaz ez az internetes felületekre is. A kapcsolat.hu vagy a Facebook látogatói többnyire azok közül kerülnek ki, akik támogatják a politikánkat. Mindig akkor van baj, ha valakik fölheccelik az embereket, már akiket fel lehet. Van egy kemény mag, akik a durvaságoktól sem riadnak vissza, de azt tartom korrektnek, ha azt a szemembe mondják, mert akkor reagálok rá.

hvg.hu: Kazincbarcikán vagyunk a „részországgyűlésen”, ahol hallgatásba burkolózott. Gyurcsány Ferenctől nem áll távol ez az inaktivitás?

Gy. F.: Véleményem azért van. Azt gondolom, hogy a jelenlegi kormány munkájának cudar vége lesz. Szörnyű dolog, ha emberek sokasága nem érzi szabadnak magát ebben az országban és többször meggondolja, hogy kinek mit mondhat. Ez egyszerűen undorító akkor is, ha a diktatúra jelzőt még nem használnám. Begőzölt hatalmi önkény által vezérelt politika ez. Volt egy pillanat, amikor nagy támogatást kaptak és erre hivatkozva azt hiszik, bármit megtehetnek. A mostani alkotmányozás nagyon gyalázatos folyamat. Az Alkotmány a nép legkisebb politikai közös többszöröse. Ezt megtalálni csak türelemmel, bölcsességgel lehet. Ez hiányzik a mostani kormányból. Orbán ezen túl őrült bajt csinált, amikor a tavalyi intézkedéseivel 600 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen. Most fut a pénze után, de ennek iszonyatos elszegényedés lesz az ára. Amivel ráadásul korrigálni akar, az nem lesz elég a lyukak betömésére. Úgy látom, az előttünk álló 1-2 év a folyamatos megszorítások időszaka lesz csupán amiatt, mert az adócsökkentéssel odaadott egy csomó pénzt a gazdagoknak.

hvg.hu: A vázolt helyzet ellenére nem sokat esett a Fidesz népszerűsége.

Gy. F.: A Fidesz a választásokhoz képest hatszázezer, tavaly májushoz képest majdnem egymillió szavazatot vesztett. Ez elég brutális. Persze tudom, hogy sokan reménnyel várták Orbán kormányra érkezését, de ez a remény napról-napra oszlik és eljön majd a pillanat, amikor a miniszterelnök úgy fog tekinteni saját kormányzására, hogy az az elvesztegetett lehetőségek kormányzása volt. A 2/3-os többségük tudatában mérhetetlen hatalmi gőg lett rajtuk úrrá, ami előbb-utóbb végét fogja jelenteni ennek a kurzusnak. Pedig a hibákból kellene tanulni, a 2001-2006 közötti kormányzás hibáiból is. Akkor bőkezű volt az állam és többet adott, mint amit elbírt. Ezt a számlát kellett 2006 után kifizetni. Az egyensúlyi helyzet közelében voltunk 2008-ra, amikor jött a világválság és mindent elsöpört.

 Hvg.hu: Véleménye szerint a Fidesz mikorra tudja korrigálni az Ön által említett kezdeti hibákat?

Gy. F.: A Fidesz önmaga foglya. Saját ellenzéki politikai örökségének és 2010-es kormányzati politikájának. Kis esélyét adom annak, hogy korrigálni tud. Az a kérdés, ki fogja majd őket váltani és milyen programmal. De hozzáteszem: ne adja az Isten, hogy szociális elégedetlenség söpörje el ezt a kormányt, mert az olyan radikalizálódáshoz vezet, amely évekre destabilizálhatja az országot.

hvg.hu: Az abaúji polgármesterek már éhséglázadást vizionálnak.

Gy. F.: Ezekben a hátrányos helyzetű térségekben az a nagy probléma, hogy a munkaerőpiac nem tud álláshelyeket kínálni. Nincs mese, közfoglalkoztatást kell biztosítani, amire 150-200 milliárd forintot kell fordítani. Ez viszont csak rövidtávú megoldás, mert távlatokban csak az oktatás és a szakképzés segíthet. Ez a terület is legalább ennyi plusz pénzt igényelne. Összességében éppen az a 600 milliárd forint hiányzik, amit odaadtak a gazdagoknak. Nem látok más megoldást, fokozatosan progresszívvá kell tenni az adórendszert, bevezetni a százmillió forint feletti vagyonra a vagyonadót és az örökösödési illetéket,ezt a pénzt pedig közmunkára, oktatásra, kultúrára kell fordítani. Ettől gyorsabb, könnyebb megoldás nem kínálkozik, és ez a megoldás a társadalmi feszültségek csökkentésére.

Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy meg kell békélni önmagunkkal, befejezni a háborúskodást, azt ellenségképzést, és nekiállni egy 10-15 éves nyugodt polgárosodási programnak. Ennél gyorsabban nem fog menni. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kovács István Itthon

Barcikai szoci gyűlés: „primitív, pártos, részrehajló, porszagú iromány”

Az emberek nem új alkotmányra vágynak, hanem súlyos gondjaik megoldására. A közbiztonság a nagy ígéretek ellenére tovább romlik, a közmunkaprogramok csökkentésével folyamatosan nő a szegénység, a polgárok jogait pedig korlátozták – hangzott el a kazincbarcikai „első részországgyűlésen”, amelyről az 52 fős MSZP képviselőcsoportból csak néhányan hiányoztak. Kolláth György alkotmányjogász – saját stílusában – az új alkotmánytervezetet szedte ízekre.

Hitközségi megbízottnak adta ki magát, milliókkal károsított meg egy idős nőt

Hitközségi megbízottnak adta ki magát, milliókkal károsított meg egy idős nőt

Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben